Mit lehet tudni az apaság biológiai alapjairól? Milyen agyműködésbeli változások ereményezik az apai gondoskodást?

A szülői gondoskodás központi fontosságú számos faj utódainak fennmaradása szempontjából, azonban a nyugati társadalmak szokásai miatt jóval nagyobb figyelmet kap az anyai, mint az apai gondoskodás. Érdekes módon az utódaikat pátyolgató rovarok, halak és madarak körében majdnem teljesen univerzális az apák részvétele az utódok gondozásában, az emlősöknél viszont csak a fajok 3-5%-ánál fordul elő.

Mi lehet az oka az apai gondoskodás ritkaságának az emlősök között? Egyrészt az emlősökre jellemző belső megtermékenyítés következtében az apaság kérdése nem mindig egyértelmű. Másrészt az evolúció során az utódok elnyúló fejlődése következtében ritkult a lehetőség a szaporodásra, ami miatt még élesebbé vált a verseny a szaporodási lehetőségekért, így az utódgondozás háttérbe szorult a hímeknél. Mindezek mellett a tejelválasztás megjelenése miatt az anyai gondviselés önmagában is elég ahhoz, hogy az utódok jó eséllyel túléljenek. A szerzők szerint valójában inkább az a kérdés, hogy miért jelenik meg egyáltalán annál a néhány fajnál az apai szerepvállalás, amire egyelőre nincsen megfelelő válasz.

Annyi biztos, hogy az apai törődés sokféleképpen mutatkozik meg az emlősöknél: egyeseknél pusztán az anya és az utód védelmezésében nyilvánul meg, míg bizonyos újvilági majmoknál az apa az elsődleges gondozó (selyemmajom, tamarin). Az emberi kultúrákban is sokféleképpen jelenik meg az apai gondoskodás, sőt nyugaton például intenzíven változik: egy tavalyi tanulmány szerint az Egyesült Államokban mára megháromszorozódott a gyermek gondozásával töltött idő 1968 óta és a férfiak ugyanakkora valószínűséggel tartják központi jellemzőjüknek az apaságot, mint a nők az anyaságot.

A szülői gondoskodás neurobiológiai alapjait egér- és patkányanyák vizsgálatával tárták fel. Úgy tűnik, hogy a hipotalamusz egy magja (középső preoptikus terület – medial preoptic area – MPOA) kulcsfontosságú az anyai viselkedésben: a terhesség alatt felszabaduló hormonok hatására az itt lévő idegsejtek működése megváltozik. Az MPOA a jutalmazó rendszer részeivel és az amigdala egy magjával is kapcsolatban van, az előbbi feltehetőleg az utóddal való foglalkozást teszi örömtelivé, míg az utóbbi hozzájárul más szociális ingerek figyelmen kívül hagyásához. A laboratóriumi rágcsálók az apai gondoskodás idegrendszeri hátterének vizsgálatához is közvetlenül hozzájárultak, ugyanis a hímek is rávehetők a gondoskodásra, amennyiben elég sokáig hagyják őket újszülöttek társaságában. Az eredmények szerint az ilyenkor bekövetkező viselkedésbeli változások hátterében a hímeknél is az MPOA áll, tehát az anyák és az apák agyában részben hasonló változásokat idéz elő az utód gondozása.

Számos kutatás született olyan állatok segítségével is, amelyeknél normálisan mindkét szülő részt vesz az utódgondozásban (pl. préri földipocok – már megint ő, kaliforniai amerikaiegér). Ezek a kutatások arra világítanak rá, hogy az anya és az utód közelsége hatással van az apa idegrendszerének működésére. Például a selyemmajmoknál az utód hordozásával töltött idővel arányosan csökken a tesztoszteron és a kortizol, ill. nő a prolaktin vérben mérhető koncentrációja, a préri földipocoknál pedig egy sor idegrendszeri struktúra génexpressziója változik meg a kölyökkel töltött idő során.

Embereknél szintén kimutattak hormonális változásokat az apáknál, például az oxitocin és a prolaktin mennyiségének növekedését a vérben. Az oxitocin a társas kötődésben játszik szerepet, míg a prolaktin a nőknél a tejelválasztást serkenti, férfiaknál feltehetőleg a tesztoszteron mennyiségének csökkentése és közvetlen idegrendszeri hatások révén járulhat hozzá az apai gondoskodás megjelenéséhez. Képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok szerint nem meglepő módon az emberekre jellemző magasabb rendű kognitív képességekért felelős hálózatok is szerepet játszanak az utóddal kapcsolatos ingerek (hangja, látványa, stb.) feldolgozásában.

Ezzel nagyjából összefoglaltuk az apák agyával kapcsolatos ismereteket, viszont az apai gondoskodás hatására az utódokban bekövetkező élettani és viselkedéses változások még hátra vannak. Az állatkísérletek tanulságai szerint az apai gondoskodás hiánya fokozott aggresszióval és szorongással, illetve az agy strukturális elváltozásaival járhat együtt. Az érintett területek átfedést mutatnak az apai viselkedésben érintett területekkel, felmerülhet tehát, hogy az apai gondoskodás hiánya a következő generációra is rányomja bélyegét.

Számos szociálpszichológiai hosszú távú vizsgálat az apák viselkedésmintázatai, hormonális és idegrendszeri jellemzői, illetve a gyermekek szociális és érzelmi fejlődése között keresett kapcsolatot. Találtak is összefüggést az apa oxitocin szintje és idegrendszeri hálózatainak működése, illetve a gyermek érzelmi stabilitása és szociális kapcsolatainak minősége között. Ezek szerint az apában bekövetkező hormonális és idegrendszeri változások az utód viselkedésére hosszú távon is hathatnak.

A terület tehát egy viszonylag új, de annál érdekesebb fejezete a szociális idegtudománynak. A szerzők szerint a téma kutatása kiemelten fontos számos társadalmi probléma miatt is. Az apai gondoskodást egyelőre nem igazán hangsúlyozzák például a törvényeink, kevés munkáltatónál merül fel mondjuk a „kispapák” megfelelő szabadidejének biztosítása. Az apai szerepvállalást egyébként is sokféleképpen értelmezik az emberek, szóval a tudományos megalapozottság megoldhatna néhány ezzel kapcsolatos vitás kérdést is. Annyit már most is leszögezhetünk, hogy a szülő-gyermek kapcsolat jelentős hatással van az apák idegrendszerére és az apai gondoskodás fontos lehet a gyermek fejlődésében.

Az eredeti cikk a Nature Reviews Neuroscience-ben.