A kannabisz (Cannabis sativa) pszichoaktív hatóanyagainak azonosítása a 60-as években kezdődött és még napjainkban sem ért véget. A szakértők szerint ezek a vegyületek orvosi szempontból különösen értékesek lehetnek.

A kannabisz a kenderfélék családjába tartozó virágos növények nemzetsége. Rendszertani szempontból vitás, hogy két (C. sativa és C. indica) vagy három (C. ruderalis) külön faj, vagy csupán egyetlen faj (C. sativa) tartozik a nemzetségbe. Abban azonban nagy az egyetértés, hogy a növény Ázsiából származik.

Az első lelet, amely a kannabisz termesztésére utal, Japánból származik az időszámítás előtti nyolcadik évezredből. Kínából az időszámítás előtti ötödik évezredre datálható leletek kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy a kenderből ruhát, cipőt, kötelet és még papírt is készítettek. Mindkét feltárás felvetette, hogy a kendert már pszichoaktív kvalitásai miatt is fogyasztották, azonban a legmeggyőzőbb bizonyítékok Indiából származnak, ahol az időszámítás kezdete előtt nagyjából ezer évvel már biztosan bevett szokás volt a kannabisz égetéséből származó füst beszívása.

Erről a szokásról Hérodotusz is készített feljegyzéseket i.e. 480 körül. Azt írta, hogy a szkíták izzó kövekre dobták a növényt, hogy füstjét beszívhassák. Ennek a szokásnak ritualisztikus és rekreációs céljai is voltak, vagyis szertartásokon is használták, de pusztán a szórakozáshoz is. A kannabisz levelei és virágzata adja a marihuánának nevezett tudatmódosítót. A füst belélegzését követően már néhány percen belül kialakulnak a hatások, de a tápcsatornába juttatva ez akár másfél órába is beletelhet. A hatások között szerepel az eufória, a megváltozott idő- és valóságérzékelés, koncentrációs nehézség, munkamemória zavara, relaxáció, mozgáskoordináció zavara, fokozott étvágy, szájszárazság és véreres szemek.

A kannabisz vizsgálatának hajnala

A kannabisz használata évezredekkel ezelőtt kezdődött, de a törvényi szabályozása is évszázados múltra tekint vissza. Előszöra Közel Keleten tiltották meg a használatát a XIV. században. A XIX. században már az Egyesült Királyság is elkezdte szabályozni a gyarmatain, több kevesebb sikerrel. Érdekes módon a század végén készült egy tanulmány a Brit Indiai kormány megbízásából, amelynek az volt a konklúziója, hogy nem volt szembeötlő káros hatása a kannabisz rendszeres fogyasztásának sem az egyén, sem a társadalom szintjén. Ettől függetlenül a XX. század első felében világszerte elkezdték szabályozni a kannabisz termesztését és terjesztését.

A 60-as években már világszerte illegális volt a kannabisz, ami megmagyarázza, hogy miért volt tele rejtélyekkel: a kutatók számára sem volt hozzáférhető a növény. Egy izraeli vegyész (Raphael Mechoulam) és kollégái mégis szert tettek néhány kilogramm hasisra, aminek felhasználásával felfedezték a kannabisz két legfontosabbnak tartott hatóanyagát, a THC-t és a CBD-t. Ezek az eredmények persze nem a derült égből jöttek, hiszen már a harmincas években meghatározták a kannabisz két fő hatóanyagának összegképletét. Ekkor már világos volt, hogy ezek egyike lehet felelős a pszichoaktív hatásokért, mivel a vegyület (kannabinol) nagy mennyiségben volt kimutatható a hasisban, viszont alig, vagy egyáltalán nem az Amerikában termesztett változat gyantájában (aminek nincsenek pszichoaktív hatásai). Hamarosan az is kiderült, hogy a THC jóval kisebb dózisban is kataplexiát okoz rágcsálóknál, mint a CBD vagy más kannabinoidok. A kataplexia az izomtónus hirtelen elvesztését jelenti, vagyis az izmok elernyedését. Máig nem világos, hogy miért fejt ki ilyen hatást a THC a rágcsálók idegrendszerében, viszont a hatást párhuzamba állítják az embereknél jelentkező pszichoaktív hatással: az a kannabinoid, amelyik kataplexiát eredményez rágcsálóknál, módosult tudatállapotot eredményez embereknél.

Ebben az időben már elfogadott volt a receptor elmélet, vagyis az a gondolat, hogy a különféle vegyületek idegrendszeri hatásai a vegyületeket megkötni képes receptorokon múlnak. Ennek a legfőbb bizonyítéka, hogy ugyanaz a vegyület eltérően hathat az idegrendszer más-más pontjain. A kannabinoidokról kiderült, hogy a kémiai szerkezetük hasonlósága alapján jól jósolhatók a hatásaik. Az is világossá vált, hogy vannak olyan sztereoizomerek, amelyek semmilyen fiziológiai hatást nem fejtenek ki. Ennek az a jelentősége, hogy a sztereoizomer lényegében ugyanaz a molekula, csak éppen az elrendeződésben vannak eltérések (a molekulák úgy viszonyulnak egymáshoz, mint például a jobb és a bal kézfej: egymás tükörképi párjai).

Az endokannabinoidok felfedezése

Azt is tudták a kutatók, hogy a pszichoaktív kannabinoidok interakcióba léptek a mesterséges membránokkal és sok esetben az interakció mértéke egyezett a kifejtett hatások intenzitásával. Ezek alapján még a 70-es években is voltak olyan kutatók, akik azt állították, hogy a kannabinoidok a sejtmembrán időleges lebontása révén fejtik ki hatásukat. Hamarosan azonban kiderült, hogy a szamárköhögést okozó baktérium által termelt toxin ugyanúgy meggátolja a kannabinoidok hatásának kiteljesedését, mint számos más vegyület, amelyek receptorokon hatnak. Ráadásul sikerült kimutatni, hogy a radioaktív izotóppal jelölt kannabinoidok felhalmozódnak a sejtmembránon, ami szintén arra utalt, hogy a membránban lévő receptorokhoz kötnek.

A 80-as évek végén bebizonyosodott, hogy a kannabinoidok egy specifikus receptorhoz kötnek az agyban. A receptor felfedezése azt vetette fel, hogy a szervezetben termelődik olyan anyag, ami normálisan ehhez a receptorhoz köt. Kiderült, hogy valóban vannak ilyen vegyületek, például az anadamid és a 2-arachidonoil-glicerol (2-AG). Ezeket endokannabinoidoknak nevezzük, mivel a szervezetben termelődnek és a kannabinoidokhoz kapcsolódó jelátvitelben vesznek részt. Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen folyamatokat szabályoznak az agyban, de több vizsgálat is arra utal, hogy a személyiségjegyek kialakulásában jutnak fontos szerephez. A szakértők szerint azonban az immunrendszer és a táplálékfelvétel szabályozásában betöltött szerepe révén az endokannabinoid rendszer jelentősége már így is vitán felül áll, ráadásul még máig sok a homályos részlet.

A kannabinoid-receptorok felfedezését követően egyre több vegyész kezdett azzal foglalkozni, hogy olyan vegyületeket állítson elő, amelyek nagyon hatékonyan képesek bekötni ezekhez. Köztudott, hogy ez a tevékenység olyan termékeket is szült, melyek aztán rekreációs drogként terjedtek el (ezek egyébként jellemzően jóval intenzívebb hatásokat fejtenek ki, mint a marihuána). Vannak azonban olyan szintetikus kannabinoidok is, amelyeket jelenleg elhízás, illetve rák elleni szerként tesztelnek. A szintetikus kannabinoidokon túl azonban még a kannabiszban található vegyületekben is van potenciál. Nagyjából 150-re becsülik a kannabiszban lévő biológiailag aktív vegyületek számát, ám egyelőre ezeknek csak egy töredékét tanulmányozták behatóbban a kutatók. Elképzelhető, hogy a további kutatások újabb lehetőségeket tárnak fel, újabb gyógyszerhatóanyagok létrehozását teszik lehetővé. Annyi biztos, hogy a kannabisz kutatásának itt az ideje, hiszen világszerte egyre enyhül a törvényi szabályozása.

Ez a cikkem az Élet és Tudomány Agyi aktualitások rovatában jelent meg.

Forrás

The potential and risk of cannabinoids (knowablemagazine.org)