Az altruizmus kifejezés olyan viselkedéseket takar, amelyek során egy adott egyed erőfeszítéseket tesz egy másik egyed érdekében. Ez a viselkedés nehezen magyarázható, ugyanis nem minden esetben várhatja az altruista egyed a szívesség viszonzását. Ezt a különös jelenséget vizsgálta egy olasz kutatócsoport, méghozzá egy általuk kifejlesztett kísérleti elrendezés segítségével. Az eredmények arra utalnak, hogy a homloklebeny egy agykérgi területe és az amigdala is fontos szerepet játszanak az altruista viselkedésben.
Definíció szerint az altruista viselkedés olyan tett, amely csökkenti a cselekvő fitnesszét, de növeli egy másik egyed fitnesszét. A fitnessz kifejezés az egyed abbéli képességére utal, hogy a génjeit tovább örökítse, tehát minden hatás, amely fokozza a túlélési esélyeket, növeli a fitnesszt. Hogy egy élőlény miért dönt úgy, hogy energiát fektet egy másik megsegítésébe, annak magyarázata nem egyszerű. Sok esetben feltételezhető, hogy az egyed arra számít, hogy később visszakapja a szívességet. Így végső soron egy hosszútávú befektetésnek tekinthető az altruizmus. Előfordul azonban, hogy az egyed nem várhat kompenzációt a segítségéért. Jó példa erre, mikor az ember egy ismeretlennek segít valamilyen tömegközlekedési eszközön a nehéz poggyászával. Jó eséllyel soha többé nem fognak találkozni a felek, tehát nem várható viszonzás, mégis a legtöbb ember gondolkodás nélkül megteszi ezt az apróságot a másiknak.
Hogyan vizsgálják az altruista viselkedést?
Az altruista viselkedés laboratóriumi vizsgálatához elengedhetetlen, hogy a kísérleti alany olyan helyzetekbe kerüljön, amikben altruista viselkedést tanúsíthat. Egy klasszikus példa erre a diktátor játék névre keresztelt feladat. Ezt a feladatot a 80-as években fejlesztette ki Daniel Kahneman, egy korábbi kísérleti elrendezésre alapozva. A lényege, hogy a két résztvevő közül az egyik, a „diktátor”, határozza meg, hogy milyen arányban osztozzon a másikkal egy bizonyos összegen. A játék nagyban hozzájárult, hogy a közgazdaságtanban elvessék a „Homo oeconomicus” koncepciót. Eszerint az emberek teljesen racionálisan igyekeznek maximalizálni a nyereségüket. Számos kísérlet mutatta meg, hogy az emberek csak a legritkább esetekben viselkednek így. A legtöbb elrendezésben hajlamosabbak az osztozkodásra, vagyis altruista viselkedést mutatnak.
Egy olasz kutatócsoport a diktátor játékhoz hasonló kísérleti elrendezést dolgozott ki egerek számára. A kísérleti egereket párosával helyezték egy két térrészre osztott ketrecbe. Az egyik térrészben két gomb volt elhelyezve, illetve mindkét térrészben volt egy-egy ételadagoló. A diktátor szerepben lévő kísérleti állat fért hozzá a gombokhoz. Az egyik gomb megnyomásával élelemhez jutott, míg a másik gomb megnyomása mindkét állat számára adagolt a táplálékból. A kísérleti eredmények szerint az egereknél nyilvánvaló preferencia alakult ki az egyik vagy másik gomb irányába, tehát az állatok egy része az altruista, míg másik része az önző opciót részesítette előnyben. További vizsgálatokkal arról is meggyőződtek a kutatók, hogy ezek a preferenciák csak a fajtárs jelenlétében alakulnak ki. Amikor a másik egeret egy élettelen tárggyal helyettesítették, vagy átlátszatlanná tették a két térrész közötti üvegfalat, akkor nem alakult ki preferencia. A preferencia kialakulását az is befolyásolta, hogy a diktátor ismerte-e a másik egeret. Amennyiben az állatokat drótrács választotta el egymástól, amin keresztül kapcsolatot tudtak teremteni, akkor az állatok nagyobb hányada preferálta az altruista opciót.
A kutatók ezek után arra voltak kíváncsiak, hogy vajon abban az esetben is fennmarad-e az altruista viselkedés, amennyiben költségessé teszik azt. A mindkét fél számára táplálékot juttató gombot többször kellett megnyomni, hogy működésbe hozza az adagolót, ám a kísérleti állatok többsége ebben az esetben is megtartotta a preferenciáját, még akkor is, ha hatszor annyi gombnyomás kellett az altruista opcióhoz. A kutatók ezután azt is megvizsgálták, hogy mi történik, ha az altruista opció csak a másik egérnek juttat táplálékot. Az altruista opciót preferáló egerek ebben az esetben is lelkesen nyomkodták a gombot az orrukkal. Az is kiderült, hogy ezt a viselkedés az is befolyásolta, hogy éhes-e a másik állat. Amennyiben jól volt lakva, a diktátor szerepben lévő egér nem erőlködött fölöslegesen. A viselkedés oka tehát feltehetőleg az volt, hogy a diktátor egér úgy látta, segít a másikon.
Altruizmus, dominancia és az érzelmek átragadása
A kutatók további vizsgálatokat is elvégeztek, hogy kiderítsék milyen egyéb társas viselkedési jelenségekkel függ össze az altruizmus. Az egereknél a cső teszt segítségével mérték fel a társas hierarchiában betöltött pozíciót. A teszt lényege, hogy két állatot egy csőbe helyeznek, amiben nem tudnak megfordulni. Mivel az állatok ki akarnak jutni a csőből, megpróbálják kitolni a másikat, amiben természetesen a domináns egyed jár sikerrel. A kutatók azt találták, hogy a domináns egyedek hajlamosabbak az altruizmusra. Ezután azt is megfigyelték, hogyan viselkednek az állatok egy olyan helyzetben, amiben azt figyelik meg, ahogy egy társuk áramütéseket kap. Azt találták, hogy az altruista egerek hosszabban tartják fenn a dermedési reakciót amikor társukat áramütés éri. Ez alapján a kutatók arra jutottak, hogy az altruista egerek jobban képesek modellezni a társak érzelmi állapotát, ezért reagálnak intenzívebben a szenvedésükre. Az eredmények egészét úgy lehet összefoglalni, hogy az érzelmi állapot felmérésének képessége egyidejűleg vezet altruista viselkedéshez, illetve magasabb ranghoz a társas hierarchiában.
Az altruizmus idegrendszeri alapjai
Emberekkel végzett vizsgálatok korábban már felvázolták az altruista viselkedésben szerephez jutó agyterületeket. Képalkotó eljárásokkal végzett kísérletek mutatták, hogy a prefrontális kéreg és a mandulamag (amigdala) is hozzájárul az altruista döntések meghozatalához. Az olasz kutatócsoport eredményei is megerősítették ezt az elképzelést. Géntechnológiai eljárással juttattak kalcium-érzékeny fluoreszcens fehérjéket a prefrontális kéreg és a mandulamag idegsejtjeibe és azt találták, hogy ezek a területek fokozott aktivitást mutattak az altruista opciót preferáló állatoknál. A prefrontális kéreg és a mandulamag között lévő kétirányú kapcsolat mesterséges manipulálásával pedig pontosabb képet kaptak arról, hogy pontosan milyen szerepe is van e két területnek a társas viselkedésben. Kiderült, hogy a mandulamag az altruista preferencia kialakítását végzi, mivel az innen a prefrontális kéregbe tartó kapcsolatok mesterséges gátlása lecsökkentette ezen preferencia kialakulásának esélyét. Ez összhangban van azzal a gondolattal, hogy a mandulamag fontos szerepet játszik a kondicionált viselkedések elsajátításában, hiszen a kutatók által létrehozott kísérleti eljárás lényegében egy kondicionálási paradigma. Azt is kimutatták, hogy a prefrontális kéregtől a mandulamagba tartó kapcsolatok gátlása fokozza az önző választás preferenciájának esélyét. Ebből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a prefrontális kéreg szerepe az altruista döntés meghozatalában van, ami pedig egybecseng a prefrontális kéreg döntéshozásban betöltött szerepével.
Összességében tehát a vizsgálat szerint az altruizmus hátterében a társak belső állapotainak felmérésére való hajlam áll, ami összeköti ezt a jelenséget a dominanciával is. A prefrontális kéreg és a mandulamag kapcsolata pedig központi szerepet tölt be ezen viselkedések szabályozásában.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány Agyi aktualitások rovatában jelent meg.
