Az érzelmek tudományos kutatása nem könnyű dolog. Az érzelmek belső, szubjektív állapotok, nem magától értetődő, hogyan lehet őket empirikus eszközökkel vizsgálni. A pszichológia és az idegtudomány területein rengeteg különböző megközelítéssel próbálkoznak a kutatók, hogy jobban megértsék az érzelmeket. Egy fontos kérdés, ami már régóta foglalkoztatja a szakértőket, hogy vajon univerzálisak-e az érzelmek? Igaz lehet, hogy a világon minden ember ugyanolyan érzelmeket él át hasonló helyzetekben? Igaz, hogy az érzelmek hasonlóképpen jelennek meg az arckifejezéseikben? Ezekre a kérdésekre kereste a választ egy nagyszabású kutatás is, amit hamarosan kritika ért a terület egyik vezető kutatójától.
Az érzelmek kifejeződése
Az érzelmek természetesen az egyén szintjén is óriási jelentőséggel bírnak, de a társas viselkedést is alapvetően határozzák meg az állatvilágban és az embernél is. Tudjuk, hogy az érzelmi állapotok jelentősen befolyásolhatják hogyan reagálnak társaink a különböző eseményekre. Éppen ezért fontos tudnunk, milyen állapotban van a másik, mielőtt például elsütjük a legújabb csínyünket. Szerencsére az érzelmek gyakran leolvashatók a másik arcáról.
Ez egy igen régen gyökerező gondolat, ami korábban valamivel szélsőségesebb formában is megjelent. Az idők során több olyan elmélet is nagy népszerűségnek örvendett, mely azt hirdette, hogy pusztán a fizikai megjelenés alapján is meg lehet ítélni az emberek személyiségét. Mivel ezt az elképzelést empirikus eredményekkel nem sikerült alátámasztani, mára már csak egy limitáltabb formája maradt meg a tudományos köztudatban: az arcról leolvashatók az ember érzelmei.
A XIX. század egyik neves fiziológusa, Guillaume Duchenne de Boulogne, egyenesen úgy gondolta, hogy az arcmimika tükör a lélekre. Fejébe vette, hogy a mimika és az érzelmek között bonyolult kapcsolatot úgy tárja fel, hogy az arcizmok elektromos ingerlésével próbálja reprodukálni a különféle érzelmek által kiváltott ábrázatokat. Ezeket a kísérleteket fotókkal dokumentálta, így korában egyedülálló kutatási anyagot sikerült létrehoznia melyet 1862-ben könyv formájában jelentetett meg. Duchenne-nek sikerült alaposabban feltérképeznie, hogy mely arckifejezéseket mely izmok hozzák létre. Eredményei arra utaltak, hogy ezek az arckifejezések lényegében ugyanúgy jelennek meg minden embernél.
Az univerzalitási hipotézis
Duchenne könyvének megjelenése után 10 évvel Charles Darwin is kifejtette nézeteit az arckifejezések és az érzelmek kapcsolatáról. Darwin ismerte Duchenne munkáját, Duchenne fotói alapján ábrák is készültek a könyvébe. Darwin egyik fő gondolata az volt, hogy az arckifejezések azért tükrözik az érzelmeket, mert a kommunikáció ezen formája hasznosnak bizonyult az élővilág törzsfejlődése során. A kutyák vicsorítása dühre utal, és arról értesíti riválisát, hogy kész harcolni mondjuk az élelemért. Az ember szintén vicsorog, amikor dühös, ezzel figyelmezteti a társát, hogy túlfeszítette a húrt. Darwin úgy gondolta, hogy az érzelmek kifejeződése univerzális, tehát egy-egy érzelem mindig ugyanolyan arcmimikát és egyéb fiziológiai változásokat eredményez egy faj egyedeiben. Ez a gondolat az univerzalitási hipotézis, mely azt sugallja, hogy az érzelmek kifejeződése fajra jellemző, így például az ember esetében minden egyes kultúrában hasonlóképp kell megjelennie.
Ezt az elképzelést majdnem egy évszázaddal később vették célkeresztbe pszichológusok, akik elsőként próbálták kísérletes módszerrel alátámasztani az univerzalitási hipotézist. Ezt a munkát elsősorban Paul Ekman vezényelte és eredményei olyan meggyőzően támasztották alá az univerzalitási hipotézist, hogy az máig alapvető ismeretnek számít az érzelmekkel kapcsolatban. Ekman vizsgálatait követően évtizedekig nem születtek jelentős tanulmányok az univerzalitási hipotézissel kapcsolatban, míg a 2000-es évek elején újra elővette ezt a kérdést a kísérleti pszichológusok egy új generációja. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy több szempontból kifogásolhatónak találták az Ekman-féle tanulmányokat. Az első probléma az volt, hogy csak kevés kultúra bevonásával próbált kultúrákon átívelő általánosságokat feltárni. A tanulmányokba a főleg a Csendes-óceán szigetvilágának népeit vonta be. Ettől még súlyosabb problémának találták, hogy a módszerei az előfeltevés bizonyítását favorizálták: a kutatók például előre meghatározott szavak és érzelmeket kifejező arcok párosítását kérték a résztvevőktől, holott ezzel feltehetőleg ráerőltették a résztvevőkre a válaszokat.
Hamarosan újabb vizsgálatok jelentek meg, melyek jóval nagyobb mintákkal dolgoztak és kevésbé szuggesztív módszereket használtak. Érdekes módon ezek a tanulmányok nem támogatták az univerzalitási hipotézist, olyannyira, hogy a terület vezető kutatói manapság már inkább arra hajlanak, hogy az érzelmek kifejezése nagyobbrészt kulturális hatásokon múlik. Vannak azonban, akik továbbra is az univerzalitási hipotézist támogatják, legalábbis valamilyen korlátozottabb formában. Egy amerikai kutatócsoport egy mesterséges intelligencián alapuló megközelítéssel azt a kérdést vizsgálta, hogy érvényes -e az univerzalitási hipotézis kontextust is hangsúlyozó formája, vagyis az a gondolat, hogy az érzelmek azonos körülmények között hasonlóan jelennek meg világszerte.
Mesterséges intelligencia az érzelmek kutatásában
Az amerikai kutatók igyekeztek a lehető legnagyobb adathalmazt összeállítani vizsgálatukhoz. Ez az adathalmaz YouTube-on fellelhető videókból állt, melyek a világ szinte bármely tájáról származhattak. A kutatók egy tanuló algoritmus segítségével automatikusan határozták meg, hogy milyen arckifejezések jelennek meg a videókon, illetve azt is, hogy milyen kontextuális tényezők figyelhetők meg ezeken (pl. tűzijáték, kutya, szülők stb.). A kutatók 12 régióra osztották fel a világ országait és megvizsgálták, hogyan alakul az arckifejezések és a kontextuális tényezők között megfigyelhető mintázat ezekben. A 6 millió videó elemzésével elért eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a világ minden régiójában egységesen jelennek meg a különböző arckifejezések: egy nigériai gyermek ugyanakkora valószínűséggel tűnik boldognak a kutyája mellett, mint egy amerikai.
Újabb bizonyíték az univerzalitási elmélet mellett? Nem feltétlenül. A terület egyik vezető kutatója, Lisa Bartlett, az eredeti tanulmányt is megjelentető Nature lapjain hívta fel a figyelmet a kísérlet gyenge pontjaira. Először is, a kutatók természetesen valódi emberek által „felcímkézett” videókat használtak a tanuló algoritmus betanítására. Ez azt jelenti, hogy az algoritmus olyan videókat dolgozott fel, melyeken a megjelenő arckifejezéseket és a videón látható egyéb tárgyakat előzetesen emberek látták el egy kategóriát jelölő címkével. A videókat feldolgozó emberek ráadásul egy sor előre meghatározott kifejezésből választhattak, tehát ebben a tanulmányban is irányították az arckifejezések megítélését. A felcímkézést végző személyek ráadásul mindannyian indiaiak voltak, vagyis ugyanabból a kultúrából jöttek. Ha ezeket figyelembe vesszük, a tanulmány nem állít mást, mint hogy ugyanannak a kultúrának a tagjai konzisztensen ugyanolyannak ítélik meg az emberek lelki állapotát az arckifejezéseik alapján.
Összességében Bartlett szerint informatívabb lenne, ha a videók felcímkézését más kultúrák tagjaival is megismételnék. A kutató szerint javítani lehetne a módszeren azzal, ha a címkékkel nem próbálnák megcélozni a videón szereplő emberek lelki állapotát. Érdekesebb lenne talán azt látni, hogy mennyire egyeznek maguk az arckifejezések hasonló helyzetekben világszerte, és egy következő lépés lehetne az arckifejezések és az érzelmek között asszociáció vizsgálata. Bartlett ugyanakkor üdvözölte a videók használatát és a tanuló algoritmus bevetését. Remélhetőleg az amerikai kutatók megfogadják a tanácsokat, hogy erősebb állításokat is megfogalmazhassanak az univerzalitási hipotézissel kapcsolatban.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány 2021/08. számában jelent meg.
Források
Sixteen facial expressions occur in similar contexts worldwide | Nature
