Az „okosdrogok”, vagy „agyserkentők” kifejezést olyan szerekre szokták használni, amik egyesek szerint megnövelik a szellemi teljesítőképességet. Ezek közé tartozik például a metilfenidát nevű vegyület is, ami egyébként számos országban a figyelemzavar kezelésére használatos gyógyszer. Az egyelőre nem teljesen világos, hogyan fejtik ki hatásukat: néhány kutató szerint a figyelem fenntartását vagy, akár a munkamemória kapacitását javítják, míg mások szerint a mentális erőfeszítésre való hajlandóságot fokozzák. Egy friss tanulmány ez utóbbi feltevést látszik megerősíteni.
Az akaraterő és a dopamin
Az okosdrogok állítólag fokozzák a mentális teljesítőképességet, így diákok, és a szellemi munkát végzők is egyre nagyobb arányban nyúlnak e szerekhez. Ezek némelyike konkrétan amfetaminokat tartalmaz (Adderall), míg mások az amfetaminokkal rokon vegyületeket, például metilfenidátot (Ritalin). Ezekről tudni lehet, hogy a noradrenalin és a dopamin mennyiségét fokozzák az idegrendszerben (pontosan a szinaptikus visszavételük gátlásával), illetve, hogy az esetek jelentős részében enyhítik a figyelemzavar tüneteit, aminek a kialakulásában szintén fontosak lehetnek ezek az ingerületátvivők.
A noradrenalint és a dopamint is az 50-es években mutatták ki az emlősök agyában, előbbit Ulf von Euler, utóbbit pedig Arvid Carlsson (mindkét kutató Nobel-díjat kapott munkájáért). A noradrenalint tulajdonképpen egy agytörzsi sejtcsoport állítja elő az agyban, amiről már korábbi eredményeknek köszönhetően már tudni lehetett, hogy az éberség szabályozásában van szerepe. A későbbi kutatások alapján elmondható, hogy a noradrenalinnak a figyelemre és a munkamemóriára is markáns hatása van. A dopamint valamivel kacskaringósabb úton sikerült az akaraterőhöz kötni. Carlsson és munkatársai azt találták, hogy egy vegyület segítségével a dopamin mennyisége jelentősen lecsökkenthető az emlősagyban. Ez azt eredményezte, hogy a kísérleti nyulak mozdulatlanná dermedtek, amit azonban a dopamin előanyagának (L-DOPA) beadása szinte azonnal helyreállított. Már ekkor is felmerült, hogy a dopamin lecsökkenése az állatok motivációjára fejtett ki hatást, azonban csak további vizsgálatok támasztották ezt alá egyértelműen.
Az agyban található egy rendszer, ami a jutalmakkal kapcsolatos jelenségekben játszik központi szerepet: az ingerlése pontosan olyan viselkedéseket képes kiváltani, mint a jutalmak. Carlsson felfedezését követően erről a rendszerről is kiderült, hogy egy dopamint termelő sejtcsoport az egyik legfontosabb eleme. A 90-es években több olyan eredmény is napvilágot látott, amelyek szerint a kísérleti állatok erőfeszítésre való hajlandóságát jelentősen befolyásolhatják a dopaminerg jelátvitelre ható vegyületek. Ha például a kísérleti állatoknak egy könnyen megszerezhető, de nem túl ízletes falat, és egy nehezen hozzáférhető, de finom élelem között kell választania, az egészséges állatok többnyire az utóbbi mellett döntenek. A dopamin mennyiségét vagy hatását csökkentő anyagok viszont arra hajlamosítják a kísérleti állatokat, hogy a könnyen elérhető élelmet válasszák. Ezek az eredmények tehát arra utalnak, hogy a dopamin mennyisége határozza meg, hogy az élőlény mekkora erőfeszítést hajlandó tenni egy bizonyos cél elérése érdekében. Ez néhány vizsgálat szerint a fizikai és a mentális erőfeszítésre egyaránt igaz.
Ezek alapján már talán érthető, hogy miért oszlanak meg a vélemények az okosdrogok hatásmechanizmusát illetően. A metilfenidát egyaránt fokozza a noradrenalin és a dopamin mennyiségét is, és nem egyértelmű, hogy az eddigi vizsgálatokban mutatott teljesítményfokozódást a figyelem és a munkamemória, vagy az akaraterő befolyásolása révén váltotta ki. Egy új vizsgálatban épp ezt igyekeztek elbírálni holland és amerikai kutatók.
Több dopamin, nehezebb feladatok
A kísérleti feladatok elvégzése előtt mind az 50 résztvevőnél pozitron emissziós tomográfiával (PET) vizsgálták meg a dopaminerg rendszert. Ehhez radioaktív fluorral jelölt L-DOPA-t (fluorodopát) adtak be a résztvevőknek, ami a dopaminerg idegsejtek sejtnyúlványaiban gyülemlik fel, ráadásul a normális dopamin mennyiségével arányosan. A felvételek elemzésével így következtetni lehetett a résztvevők különböző agyterületein felszabaduló dopamin mennyiségére.
Ezt a követően a kísérleti személyek számítógépen végeztek el egy feladatot. Időről időre választhattak két opció közül: vagy egy nehéz feladatot csináltak meg magasabb pénzjutalomért, vagy egy könnyebbet kevesebb pénzért. A feladat maga az „n-back” néven ismert klasszikus kognitív pszichológiai feladat volt. A lényege, hogy sorozatosan jelennek meg a képernyőn az ingerek és a résztvevőknek akkor kell jelezni, ha az épp látható inger az egyik korábbival egyezik meg, pontosan az n-nel előbbivel. A feladat tehát annál nehezebb, minél nagyobb az n: ha n=1, akkor az eggyel korábban látott ingerhez kell hasonlítani az aktuálisat, ha n=5, akkor az öttel korábbihoz. A kutatók azt találták, hogy azok a kísérleti személyek, akiknél a farkalt magban nagyobb mennyiségű fluorodopát mutattak ki PET-tel, gyakrabban választották a nehezebb feladatot.
Ez arra utalt, hogy a farkalt magban felszabaduló dopamin mennyisége befolyásolja az ember kognitív erőfeszítésre való hajlandóságát. A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy a dopamin mennyiségének megnövelése valóban fokozza-e a nagyobb erőfeszítést igénylő választások arányát, ahogy azt a dopaminerg jelátvitelt hangsúlyozó elképzelés jósolja. A kutatók metilfenidátot, szulpiridet és placebót adtak a résztvevők három csoportjának. A metilfenidáttal ellentétben a szulpirid kifejezetten a dopaminerg jelátvitelre hat, a felszabaduló dopamin mennyiségét fokozza. A vegyületek beadását követően a résztvevők újra a számítógépes feladatokkal találták szembe magukat. A kutatók azt találták, hogy a metilfenidátot és a szulpiridet kapott résztvevők is többször választották a nehezebb feladatokat csoportszinten. Az adatok további elemzése azonban azt is felfedte, hogy mind a metilfenidát, mind a szulpirid azoknál a résztvevőknél változtatta meg a nagyobb erőfeszítést igénylő feladatok választásának arányát, akik egyébként ritkábban választottak ilyet és a farkalt magjukban mért dopamin mennyisége is alacsonyabb volt. Fontos azt is megjegyezni, hogy a vegyületek hatására nem teljesítettek jobban a kísérleti személyek: aránylag éppen annyi próbát teljesítettek sikeresen, mint a szerek bevétele előtt. A vizsgálat tehát azt az elképzelést támogatja, hogy a metilfenidát nem a kognitív képességek feljavítása révén fejti ki hatását, hanem fokozza a kognitív erőfeszítésre való hajlandóságot, de ez csak azoknál mutatható ki, akik egyébként kevésbé hajlamosak erre.
Noha az okosdrogok használata még így is csábítónak tűnhet, érdemes kitérni rá, hogy számos kellemetlen mellékhatásuk is lehet, mint az étvágytalanság, álmatlanság, vagy irritabilitás. Ezek mind további komplikációkhoz vezethetnek, ráadásul függőség is kialakulhat, vagyis hosszútávú használatuk mindenképpen kockázatos. A legtöbb szakember úgy gondolja, hogy a figyelemzavar esetében a szer pozitív hatásai jócskán felülmúlják a benne rejlő veszélyeket, és orvosi felügyelet mellett biztonságos a használata. Teljesítményfokozóként azonban könnyen lehet, hogy többet árt, mint használ. Noha a szer valóban fokozhatja a munkakedvet a használatot követő órákban, másnap sokan levertnek érzik magukat, amivel könnyen ördögi kör alakulhat ki. Hosszú távon feltehetőleg a szer hiányában még nehezebb lesz rávenni magunkat egy-egy kihívás leküzdésére, mint egyébként volt.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány 2020/17. számában jelent meg.
