Az agydaganatok leggyakoribb típusának keletkezésével kapcsolatban születtek új eredmények egy amerikai kutatócsoport jóvoltából.

A rákról általában úgy gondolják, hogy a folyton megújuló szerveket érinti, mint például a bőr vagy a tápcsatorna. Egészen a 90-es évekig a szakemberek nagyrésze úgy gondolta, hogy a szervek ezen csoportjába az agy semmiképp nem illik be, mégis a rosszindulatú dagantok egy része itt alakul ki.

A 60-as években jelentek meg az első eredmények, amelyek arra utaltak, hogy a felnőtt emlősök agyában is keletkeznek új idegsejtek, vagyis van felnőttkori neurogenezis, de ezeket az agykutatók nagyrésze nem vette komolyan. A 90-es években azonban több meggyőző tanulmány is erre utalt, így elfogadottabb lett az elképzelés, bár az még manapság is vitás kérdés, hogy vajon a felnőtt emberi agyban is születnek-e új neuronok. 2018 márciusában egy kutatócsoport új módszert fejlesztett ki a fiatal neuronok megbízható kimutatására, de a felnőtt epilepsziás betegekből álló mintájukban nem találták nyomát újonnan keletkezett idegsejteknek. A kutatás legfőbb limitációja épp a mintából fakad: többen felvetették, hogy a negatív eredmény az epilepszia következménye lehet. Idén egy spanyol kutatócsoport publikálta eredményeit, melyek szerint intenzív neurogenezis mutatható ki egészséges, idős személyektől származó szövetmintákon is, amennyiben a minták megfelelően vannak tárolva. Annyi mindenesetre biztos, hogy a felnőtt rágcsálók agyában zajlik neurogenezis és egy amerikai kutatócsoport éppen ezt a jelenséget kihasználva igyekezett alaposabban megérteni a leggyakoribb agytumor, a glioblasztóma keletkezésének mechanizmusát.

Az már régóta ismert, hogy a rágcsálók agyának osztódó őssejtjeiből bizonyos géntechnológiai eljárásokkal könnyen létrehozható glioblasztóma, éppen ezért ezek az állatmodellek központi fontosságúak az agytumorok kutatásában. Az amerikai kutatók is génmanipulált egereket használtak, melyekben tamoxifen hatására aktiválódott egy olyan bakteriális enzim, ami képes tetszőleges géneket inaktiválni. A célzott gének ún. tumorszuppresszor gének voltak, melyeknek működési zavarai gyakran vezetnek daganatok kialakulásához. A bakteriális enzim kifejeződése más gének átírásától függött, így specifikusan lehet célozni bizonyos sejtcsoportokat, melyek egy bizonyos gént nagy mértékben fejeznek ki. 2009-ben ugyanez a kutatócsoport mutatta ki, hogy amikor a tumorszuppresszor géneket inaktiváló bakteriális enzim kifejeződését egy olyan génhez kötik, ami a neurális őssejtekben nagy mértékben íródik át, akkor a kísérleti állatok mindegyikében glioblasztóma alakul ki. Ezúttal a fő kutatási kérdés az volt, hogy vajon a kifejlett idegsejtekből is képződhetnek-e daganatok, vagy ez csak az őssejtekre jellemző.

Az első vizsgálatok megerősítették a korábbi eredményeket, az őssejtekből ezúttal is képződtek tumorok. A kutatók ezek után olyan génekhez kötötték az enzim kifejeződését, amik már elkötelezett neurális elődsejtekben, vagy éretlen, illetve érett idegsejtekben íródnak át nagy mennyiségben. Az elődsejtek esetén fokozódott azok osztódása és bár a keletkezett sejtek nem voltak normális idegsejtek, tumort nem képeztek. Az éretlen idegsejteknél szintén megfigyeltek osztódást a beavatkozás hatására, de ebben az esetben sem alakult ki tumor. Végül az érett idegsejtek esetén a beavatkozás csak gyulladásra utaló elváltozásokat okozott, tumornak itt sem volt nyoma.

Az eredmények szerint az idegrendszer leggyakoribb rákos megbetegedése is osztódó sejtekhez köthető, mivel valószínűtlennek tűnik, hogy az elkötelezett idegsejtekben bekövetkező génmutációk eredményeképp azok tumorokat képeznének. A szerzők szerint ez jól magyarázza, hogy az egyébként relatíve kevés őssejtet tartalmazó agy daganatos megbetegedései jóval ritkábbak, mint mondjuk a tápcsatorna vagy a tüdő esetében. Ez az eredmény indirekt módon ugyan, de támogatja a felnőtt emberi agyban zajló neurogenezis gondolatát is. Az egyelőre nem világos, hogy a kifejlett idegsejtek miért nem hajlamosak a tumorképzésre, de ennek megértése talán hozzájárulhatna az idegrendszeri tumorok hatékonyabb kezeléséhez is.

Ez a cikkem az Élet és Tudomány 2019/23. számában jelent meg.