Az időbeliség érzékelése több friss eredmény szerint is a halántéklebenyhez köthető. Vajon mit árulnak el ezek a kutatások az idő folyásának megéléséről?

Sokszor olvashattunk már szalagcímeket, amelyek azt hirdetik, az idő csupán illúzió. Ettől egy fokkal visszafogottabb és remélhetőleg könnyebben elfogadható állítás, hogy az idő csak az emlékezetnek köszönhetően létezik számunkra. Az emlékezeti folyamatokban alapvető fontosságúak a halántéklebenyben található agyterületek, mint a hippokampusz és a környező kéregrészek, az entorhinális, perirhinális és parahippokampális kéreg. Az idő érzékelésével kapcsolatos kutatások ezért ezekre a területekre fókuszáltak és a közelmúltban több érdekes eredményt is hoztak.

Egy idén februárban publikált kutatásban a kísérlet résztvevői egy fMRI készülékben nézték végig a HBO „Félig üres”(„Curb Your Enthusiasm”) című műsorának egy epizódját. A közel 30 perces videó megtekintése után a résztvevők elé képkockákat vetítettek az epizódból, nekik pedig el kellett dönteniük, hogy az adott képkocka hány percnél jelent meg. Az 1 percen belüli pontosságú ítéleteket nagy pontosságú, az 1-3 perc közé esőket alacsony pontosságú ítéleteknek kategorizálták a kutatók. Az fMRI adatok alapján a nagy pontosságú ítéletek meghozása alatt az entorhinális kéreg egy része és a perirhinális kéreg magasabb aktivitást mutattak, mint az alacsony pontosságúak alatt. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a területek szükségesek az időbeliség pontos kódolásához. Mivel a térbeliség kódolásában az entorhinális kéreg más részei és a parahippokampális kéreg játszanak fontos szerepet, a kutatók szerint az eredmények arra is utalnak, hogy a tér és az idő kódolása az emlékezetben különböző struktúrák által történik.

2018 szeptemberében patkányok megfelelő agyterületeivel kapcsolatban publikáltak egy kísérletsorozatot. Ebben a kutatásban elektródák segítségével rögzítették a kísérleti patkányok hippokampuszának és környező kérgi területeinek neurális aktivitását, miközben azok csokoládé darabokat gyűjtögettek egy tágas ketrecben. Az állatok 4 percen keresztül zavartalanul keresgélhettek, majd 2 perc pihenő következett. Az entorhinális kéreg egyes sejtjeinek aktivitása az eltelt idő függvényéban változott, sőt a megfigyelt sejtek összesített aktivitása is szépen követte az idő múlását. Egy másik feladaton a patkányok egy labirintusba nyertek beeresztést, majd a megfelelő irányba elfordulva élelmet találtak. Egy-egy próba maximum 30 másodpercet vett igénybe. A próbák során időnként változott a helyes irány, az állatok azonban alaposan be voltak tanítva, így mindig a megfelelő irányba fordultak. A elektrofiziológiai adatok szerint az entorhinális kéreg sejtejeinek aktivitása nem határozta meg egyértelműen az eltelt idő hosszát ebben a feladatban, viszont az egyes próbák kezdete és vége jól elkülöníthető volt a sejtek aktivitása alapján. A kutatók szerint az entorhinális kéreg a viselkedéses epizódok függvényében kódolja az időt. Amikor az állatok édességet keresgélnek az entorhinális kéreg hatékonyan el tudja különíteni az események időbeliségét, mivel az állat rendszeresen új helyzetben találja magát (a ketrec különböző pontjain keresgél). Amikor azonban a monoton, ismétlődő feladatot végezték az állatok, akkor az események „összefolynak”, időben nehezen lehet elkülöníteni például a 13. és a 28. próbát egymástól.

Egy emlékezetkutató szerint az eredmények megmagyarázhatják az idővel kapcsolatos emlékezeti torzításokat is. Feltehető, hogy egy viselkedéses epizód egy cél meghatározásából és eléréséből áll. Minél hosszabb időt vesz igénybe egy-egy ilyen epizód, annál pontatlanabb lesz az események időbeliségének kódolása. Ez mondjuk megmagyarázhatná miért érezzük úgy, hogy repül az idő, amikor belemélyedünk egy tevékenységbe. Sok további kérdés vetődik fel az időbeliség kódolásával kapcsolatban és úgy tűnik, hogy a válaszok (egy része) az entorhinális kéreg működésében rejlik.

Ez az írásom az Élet és Tudomány 2019/12. számában jelent meg.