Felidézhetők az elfeledettnek hitt emlékek?

Egy kanadai kutatócsoport a legmodernebb géntechnológiai módszerek segítségével hívott elő fiatalkorban elraktározott és azóta elfelejtett emlékeket egerekben.

Azt az általános jelenséget, hogy életünk kezdetéről semmilyen emlékünk sincs, gyermekkori amnéziának nevezik és régóta foglalkoztatja a pszichológusokat. Eddig többnyire az olyan kognitív képességek, mint a nyelv vagy az öntudat hiányával magyarázták, ezek kialakulásához ugyanis valószínűleg szükség van némi időre. Azonban mivel a gyermekkori amnézia más fajoknál is előfordul, ezek az elméletek nem teljesen kielégítőek.

Egy kanadai kutatócsoport a kontextuális félelmi kondícionálásnak nevezett kísérleti eljárással vizsgálta ezt a jelenséget. Ennek az a lényege, hogy néhány alkalommal az egerek egy bizonyos ketrecben fájdalmas áramütést szenvednek el, így társítják a két dolgot és egy idő után a ketrecbe kerülve rögtön megdermednek (ez az elkerülhetetlen kellemetlen ingerre adott jellemző viselkedéses válasz). A felnőtt egereknél ez a reakció hónapok elteltével is megmaradt.

A fiatal egerek azonban a tanulás után néhány hónappal már egyáltalán nem dermedtek meg a ketrecbe helyezésnél, vagyis feltehetőleg elfelejtették az itt átélt eseményeket. Egy géntechnológiai módszer segítségével a kutatók képesek voltak újraaktiválni azokat a hippokampuszban elhelyezkedő idegsejteket, amik valószínűleg az emlék raktározásában vettek részt. Ennek hatására az állatok újra megdermedtek a ketrecben.

2
Fényre aktiválódó ioncsatornák segítségével mesterségesen befolyásolható az idegsejtek működése.

 

A kutatók szerint a korai emlékek elfeledésének oka a hippokampuszban fiatalkorban történő áthuzalozás lehet, ami miatt az emlékeket kódoló sejtegyüttesek elvesztik kapcsolataikat más agyterületekkel és így az általuk kódolt emlékek felidézése a szokásos módon többé már nem lehetséges. Az eredmények szerint ezek az emlékek azonban nem vesznek el teljesen, vagy legalábbis a fiatal kísérleti egereknek nagy gonddal megtanított egyszerű asszociáció mesterségesen előhívható.