A tüsszentést egyesek talán természetfeletti jelnek, mások egyszerű reflexnek tartják. A XIX. századi fiziológia számára zavarba ejtő jelenséggel kapcsolatban máig vannak megválaszolatlan kérdések.
A tüsszentésről alkotott elképzelések sokat változtak az idők során. Például az ókori görögök isteni jelként tekintettek rá: ha egy kijelentést követően valaki tüsszentett, az a kijelentés igazságát jelezte. Ez a motívum többször megjelenik az Odüsszeiában és Magyarországon még napjainkban is népszerű babona. Kodály Zoltán Háry János című operája is egy ‘zenei tüsszentéssel’ kezdődik, ami a történet igazságát támasztja alá. Hippokrátész szerint a tüsszentés a gyógyulást segíti, de tüdőbaj esetén kifejezetten káros. Celsus időszámítás szerinti első században íródott orvosi enciklopédiájában a tüsszentést már a gyógyulás jeleként említi. A későbbiekben a nagy járványok hatására a betegség jeleként kezdtek tekinteni a tüsszentésre és állítólag 590-ben I. Gergely pápa elrendelte, hogy a tüsszentőt rögtön megáldják a baj elkerülése végett. Talán valahol itt gyökerezik az „Egészségedre!” hagyománya is.
Az emberi szervezet működéséről a XIX. században jelentek meg olyan elképzelések, amik lehetővé tehették volna a tüsszentés magyarázatát. Az idegrendszer működését addig többnyire különféle titokzatos erőkhöz kötötték, ám Marshall Hall úgy gondolta, hogy számos mozdulat vagy viselkedés egyszerű mechanizmussal magyarázható. Az ilyen reflexes viselkedéseket egy inger váltja ki. Az ingert felfogja az érző ideg, a gerincvelőbe szállítja és a mozgató idegeknek adja tovább, így tehát az inger hatására mozgás keletkezik. Ez tulajdonképpen a reflexív modern leírása, ami máig megállja a helyét. Hall úgy vélte, hogy a köhögés és a hányás is reflexek. Ugyanakkor felvetette, hogy az összetettebb tevékenységek, mint a járás vagy az úszás is reflexeken alapulhatnak.
Az elmélet lényege tehát az volt, hogy bizonyos ingerek az idegrendszer közbeiktatott tevékenysége révén válthatnak ki mozgást. Az elképzelés része volt, hogy az ingernek és az általa kiváltott válasznak nagyjából egyensúlyban kell lennie, hiszen valahogy az inger által közvetített energia alakul át mozgássá. A torok irritációja által kiváltott köhögés vagy egy végtag elrántása a tűhegy szúrására megfeleltek ennek az elvárásnak. A tüsszentés azonban már kevésbé. A tüsszentés esetében egy parányi porszem az inger, aminek az orrba keveredése az arc, a torok és a mellkas izmainak erőteljes összehúzódásait váltja ki.
Ivan Sechenov 1863-ban publikált eredményei azonban jelentősen átformálták a reflexekről alkotott képet. Felfedezte, hogy az idegrendszer egyes területeinek elektromos stimulációjával meg tud akadályozni bizonyos reflexeket. Ebből arra következtetett, hogy ezek a reflexek normálisan gátlás alatt vannak, a kiváltó ingerek pedig ez alól szabadítják fel őket. Így már nem tűnt paradoxnak a tüsszentés sem. A porszem talán csak felszabadítja a gátlás alól ezt a reflexet, nem tőle származik az energia, ami összehúzza az izmokat. Azóta sokat változtak a szervezet működéséről alkotott elképzelések. Manapság nem tűnik olyan furának, hogy egy porszem így összeránthatja az embert. Az ingerület terjedését és az izmok összehúzódását is a sejtekben tárolt energia teszi lehetővé, az inger energiájától függetlenül.
Manapság ismert, hogy az orr nyálkahártyájának mechanikai vagy kémiai ingerlése váltja ki a tüsszentést, méghozzá az ötödik agyidegen keresztül. Az ideg egy agytörzsi központot aktivál, ez először belégzést okoz. Ezután a zárt gégefedő mellett indul meg a kilégzőizmok összehúzódása, így növekszik a nyomás a tüdőben, végül a gégefedő nyitása okozza a levegő hirtelen kiáramlását és a felső légutakban lévő nyálka eltávozását. Mindezt az agytörzs, pontosabban a nyúltagy oldalsó részén található központ vezényli.
A tüsszentést az orrnyálkahártya ingerlése mellett más ingerek is előidézhetik, ezeket a jelenségeket azonban még nem teljesen értik a tudósok. Például az arcon lévő szőrszálak kitépése is okozhat tüsszentést. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az ötödik agyideg nem csak az orrnyálkahártyát, hanem az arc bőrében lévő receptorokat is beidegzi.Talán az ezek által keltett ingerület tevődik át valahogy a tüsszentés agytörzsi központjára. Ezen felül az erős fény, például a napfény is kiválthatja, sőt ritka esetekben a nagy lakmározások, illetve a szexuális gondolatok vagy maga az orgazmus is okozhat tüsszentést. Ezekben az a közös, hogy mindegyik a paraszimpatikus idegrendszert aktiváló inger. Az erős fény hatására a pupilla összeszűkítése, a gyomor feszülésére az emésztés fokozása, a szaporodás lehetőségére az izgalmi állapot létrehozása, mind a paraszimpatikus idegrendszer által szabályozott folyamatok. Ezek alapján feltehető, hogy a paraszimpatikus idegrendszerben is terjedhet olyan módon az ingerület, hogy a tüsszentés központjának aktivációját váltsa ki.
Tehát a tüsszentés egy reflex, amit normálisan az orrnyálkahártya ingerlése eredményez és feltehetőleg a légutak megtisztítása a funkciója. Néhány esetben másféle események is kiválthatják, de ennek pontos mechanizmusa még nem ismert. Ami biztos, hogy akár 40 000 cseppecskét is produkálhatunk egy-egy tüsszentés során és ezek szétszóródását csak egy módon akadályozhatjuk meg:
Források
Sneezing pathway revealed | Nature Reviews Neuroscience
Sneezing reflex is mediated by a peptidergic pathway from nose to brainstem: Cell
