Ez most egy kicsit személyesebb bejegyzés arról, hogy mit csinálok a BME Pszichológia doktori iskolában?

A BME Kognitív Tudományi Tanszékén kezdtem a mesterképzésem és az első évben a tanszék egyik munkatársával és egy hallgatótársammal belevágtunk egy kísérlet elvégzésébe. Az alapkoncepció annyi volt, hogy egyéni különbségeket mutassunk ki, egy viszonylag egyszerű feladaton nyújtott teljesítményben. Mostanában egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyedek közti változatosság az agykutatásban, mivel a viselkedéstől az idegrendszerben fellelhető fehérjékig, minden szinten megnyilvánul és egyelőre viszonylag keveset tudunk róla. Olyan kérdések merülhetnek fel például, hogy miért reagálnak bizonyos emberek másképp ugyanarra az ingerre? Miért szorongnak némelyek társaságban, mások pedig miért élvezik annyira? Esetünkben a kérdések inkább ilyenek voltak: jobban jegyeznek meg új képeket a nyitottabb emberek? A szakirodalom szerint a jutalmakkal kapcsolatos információ feldolgozásában és megjegyzésében fontos szerepe van a dopaminerg rendszernek és az újdonság is jutalomnak tekinthető. Másrészt bizonyos személyiségjegyek (pl. extraverzió, nyitottság) a jutalmakhoz való viszonyulást írják le (pl. a nyitottabb emberek jobban élveznek egy gyönyörű látványt) és így kapcsolatban lehetnek a dopaminerg rendszer működési sajátosságaival. A kutatás gyakorlati szempontból jelentősebb része, hogy a skizofréniával kapcsolatba hozható személyiségjegyeket is vizsgáltunk, ami akár a betegség megelőzéséhez is hozzájárulhat.

A kísérleti feladatot nem részletezem, mert komplikált és unalmas. A lényeg az, hogy képeket nézegetnek a résztvevők, majd másnap egy emlékezeti teszten mutatják meg, mennyit jegyeztek meg ezek közül. Ezzel a kísérleti feladattal korábban már kimutattak egy mintázatot az emlékezeti teszten adott válaszokban, amiben mi személyiségjegyekhez köthető változatosságot szerettünk volna keresni. A probléma az, hogy ez a mintázat nálunk nem jött ki elsőre sem, meg azóta már sokadjára sem. Mondjuk annyi legalább volt az adatokban, hogy egy OTDK helyezést bezsebeljünk vele. Mindenesetre elkezdtem olvasgatni a kapcsolódó irodalmat és szépen lassan összeállt számomra egy elképzelés, ami nagyjából olyan jól magyarázza a kísérletek sikertelenségét, mint az elfuserált kivitelezés, szóval eléggé megörültem neki és azóta is ragaszkodom hozzá.

Az egész az újdonság és a meglepetés közti különbségen alapul. A kísérlet alapfeltevése az, hogy az új képek dopamin felszabadulást váltanak ki a hippokampuszban, ami fokozza a megjegyzésük valószínűségét. Azonban már többen is rámutattak arra, hogy az a kísérlet, amire ezt az elképzelést alapozták, egy kissé félre lett értelmezve. A kísérletben elvileg azt mutatták ki, hogy a patkány dopaminerg sejtjei aktiválódnak új ingerek hatására, viszont az ‘új ingerek’ egyetlen lámpa véletlenszerű kigyulladásai voltak. Akármennyire lenézi az ember a patkány kognitív képességeit, a huszadik alkalommal azért már nem biztos, hogy ezt az ingert újnak kellene nevezni. Viszont meglepőnek igen, hiszen semmi nem jelezte előre a lámpa kigyulladását, minden esetben váratlan volt. Ez és még sok másik kísérlet eredménye is arra mutat, hogy az újdonság emlékezeti hatása valójában a meglepetés emlékezeti hatása.

A szakirodalomban egyébként általános, hogy összemossák a két fogalmat. Ez talán nem is lenne akkora probléma az állatkísérleteknél, mert itt valószínűleg az esetek nagy részében a kettő együtt jár: az új dolog meglepő, a meglepő dolog pedig új. Viszont az emberkísérletekben elég szépen el tudnak válni egymástól, például esetünkben is az lehet, hogy a kísérlet előrehaladtával az új képek egyre kevésbé meglepőek (aki volt olyan kedves, hogy teljesítse ezt a kísérleti feladatot, az tudja, hogy ez nagyon enyhe megfogalmazás). Mindez pedig azért fontos, mert az újdonsággal hírbe hozott emlékezeti hatás valójában inkább a meglepetéshez köthető, ami ebben a kísérletben nem sok vizet zavar, így tehát nem meglepő (khm), hogy nem jött ki az eredetileg közölt mintázat. (Arról is van pár elképzelés, hogy eredetileg miért jött ki, de nem részleteztem eléggé a dizájnt ahhoz, hogy legyen értelme ezeket megemlíteni. Mondjuk a véletlen műve is lehetett.)

Szóval röviden ez van, most épp tudományos igényességgel igyekszem összegezni az újdonságról, a meglepetésről és a zavaros kapcsolatukról szerzett ismereteket, amit remélhetőleg egy szaklap is hajlandó lesz publikálni. Aztán valahogy a kísérletekről is hírt kellene adni, hát majd meglátjuk, hogy abból mi lesz.