Egyre többet tudnak meg a kutatók a pszichedelikus szerek hatásairól: gyermeki állapotba hozzák az agyat, így könnyebben eltűnhetnek a rossz berögződések, illetve az is felmerült, hogy a tudatmódosító hatás leválasztható lehet a plaszticitást promótáló hatásról.
A pszichedelikus szereket misztikum övezi. Rengeteg embert hajt a kíváncsiság az általuk előidézett módosult tudatállapot felé, de még többet ijeszt el az ezzel járó kontrollvesztés gondolata. Az utóbbi időben azonban egyre több tudományos vizsgálat mutat rá, hogy ezek a szerek páratlan lehetőséget jelenthetnek a mentális zavarok kezelésében.
A mentális zavaroknál kis egyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy a probléma forrása a kártékonyan működő inger-válasz kapcsolatokban rejlik. A szorongásos zavaroknál például a mások számára közömbös, jelentéktelen ingerek a páciens számára rettenetesen félelemkeltők. A depressziós személyeknél épp a mások számára örömteli, izgalmas ingerek válnak közömbössé. Ebből a megközelítésből logikus, hogy az orvostudomány olyan szereket keres, amelyek képesek megváltoztatni ezeket a reakciókat és ezzel megoldani a problémát. A szorongásoldók enyhítik a félelemkeltő ingerek szörnyűségét, az antidepresszánsok pedig fokozzák pozitív érzelmek megélésének intenzitását. Fontos azonban megjegyezni, hogy lehetséges, ez a megközelítés zátonyra futott. A pszichiátriában használt gyógyszerekkel kapcsolatos szkepticizmus egyre nő, hiszen mostanában például több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy az antidepresszánsok hosszú távon egyáltalán nem hatékonyak a depresszió elleni küzdelemben.
Van azonban másik nézőpont is, amely inkább az inger-válasz kapcsolat kialakulásának folyamatára helyezi a hangsúlyt. Itt inkább az a központi gondolat, hogy a mentális zavaroknál jelentkező abnormális reakciókat nem a biológiájukon keresztül kell megszűntetni, hanem újra kell tanulni az inger-válasz kapcsolatokat, hogy eltűnjenek. Ezen a gondolaton alapul például a fóbiák kezelésében viszonylag nagy sikerrel használt terápiás módszer, melyben biztonságos környezetben teszik ki a személyeket a szorongás tárgyának, hogy felülírják a rosszul berögzült asszociációkat. Vajon, ha sikerülne megtanítani egy depressziós személyt, hogy nem megy minden tönkre, amihez hozzányúl, vagy egy szociális szorongástól szenvedőt, hogy nem lesz minden társas interakció vége megaláztatás, azzal meg is szűnne a problémájuk? A szakértők egy része szerint elképzelhető, sőt, sokan úgy gondolják, hogy épp erre jók a pszichedelikus szerek.
A pszichedelikumok fokozzák a plaszticitást?
Az ember tanulékonyságának fiziológiai alapját az idegrendszer plaszticitása adja. Az idegrendszert kesze-kusza hálózatként képzelhetjük el, amelyben az idegsejtek kapcsolatai határozzák meg, hogy milyen aktivitásmintázatok alakulhatnak ki. Az aktivitásmintázatokban rejlenek a neurális reprezentációk, amik az idegtudósok legjobb tudása szerint az elmében megjelenő észlelések, gondolatok biológiai megfelelői. A tanulás köti össze ezeket az észleléseket és gondolatokat, a neurális reprezentációk közötti kapcsolatok megerősítése által. Noha ezek a kapcsolatok (tk. az idegsejtek közötti kapcsolatok, a szinapszisok) meg is gyengülhetnek (pl. a felejtésért is ez a folyamat lehet felelős), általánosságban igaz az, hogy a stabil kapcsolatok erejét nehéz lehúzni. Ez állhat a hátterében annak, hogy a felnőtt emberek nehezen változnak, hogy a szokásokat közismerten nehéz megváltoztatni.
Elképzelhető, hogy a stabil kapcsolatok megváltoztatásának nehézége a mentális zavarokból való felépülés legfontosabb korlátja is. A gondolkodási sémákat nehéz megváltoztatni, mert a kifejlett idegrendszer plaszticitása is figyelemreméltó, a meglévő kapcsolatokat eltűntetni és teljesen újakat létrehozni nehéz feladat. A plaszticitás csúcspontja a csecsemőknél és kisgyerekeknél figyelhető meg, hiszen ebben a korban még nem terheli az idegrendszert az a rengeteg információ, amit egy élet során befogad. Nem véletlenül mondják, hogy a gyermekkori élmények nagyon fontosak a hátralévő életben, hiszen ilyenkor még könnyen megtanulhatja az ember, hogy a világ nem egy elutasítással és veszélyekkel teli hely. Ha azonban egyszer kialakulnak ezek a gondolatok, már nehezebb őket eltűntetni és olyanokra cserélni, amelyek nem bénítják meg az embert. Érdekes módon a pszichedelikumokkal kapcsolatos kutatások arra utalnak, hogy ezt a gyermeki rugalmasságot képesek, legalább részben, visszaadni ezek a szerek.
Egy új vizsgálat épp ezt az elképzelést látszik alátámasztani. Német kutatók figyelték meg, hogyan befolyásolják a kísérleti egerek társas viselkedését különféle pszichedelikus szerek. Az egereknél van egy érzékeny periódus a fejlődés során, ha ilyenkor nem lépnek interakcióba fajtársakkal, akkor nem alakul ki náluk az egyébként normális preferencia a társaság iránt. A kutatók ilyen magányosan nevelt egereknek adtak MDMA-t, pszilocibint, ibogaint és ketamint, majd megfigyelték, hogyan viselkednek egy egyszerű teszten. A teszt lényege az volt, hogy a kísérleti állatok két térrész közül választhattak. Az egyik térrészen több ismerős fajtárs is volt, a másikon egyedül lehettek. A normálisan fejlődő állatok több időt töltenek a fajtársakkal, mint egyedül, ám a magányosan nevelt egereknél ez a tendencia a visszájára fordul és nem is változik meg az élet során. A pszichedelikus szerek hatására azonban megjelent a társak preferenciája a magányosan nevelt állatoknál is, ami a kutatók szerint arra utal, hogy ezek a szerek visszaállítják az idegrendszer gyermekkori, különösen plasztikus állapotát.
Fokozódhat-e a plaszticitás tudatmódosítás nélkül?
Ha a pszichedelikumok valóban ilyen hatékonyan képesek áthuzalozni az agyat, az óriási lehetőség lehet a mentális zavarok kezelésében. A pszichedelikumok klinikai használatát azonban megnehezíti, hogy a tudatmódosító hatás intenzív, hosszan tart és így általában egy terapeuta állandó felügyelete mellett szokták csinálni. Erre nem lenne feltétlenül szükség, ha a tudatmódosító és a plaszticitást fokozó hatás elválaszthatók lennének. Ezzel kapcsolatban sok szakértő szkeptikus, hiszen például az előbb említett vizsgálat egyik fontos eredménye is az volt, hogy a ketamin esetében nem érvényesül a hatás, amennyiben észméletvesztést okozó adagot kapnak belőle a kísérleti állatok. Nem elég tehát pusztán a vegyületet bejuttatni, az általa okozott módosult tudatállapot feltehetőleg szerves része a folyamatnak.
Az idegtudomány azonban számtalan meglepetést tartogathat. Ki gondolta volna például, hogy a jutalmak utáni vágyakozás és a jutalmak élvezete elválasztható egymástól az idegrendszer szintjén? Pedig ez a helyzet. A jutalmak utáni vágyakozásért a dopaminerg jelátvitel felelős, míg az endorfinok eredményezik a jutalmak élvezetét. Elképzelhető tehát, hogy a tudatmódosító és a plaszticitást fokozó hatás hátterében eltérő mechanizmusok állnak, amelyeket egyaránt aktiválják a pszichedelikus szerek. Jelenleg több kutatócsoport dolgozik azon, hogy olyan vegyületeket fedezzen fel, melyek csak a plaszticitást fokozó hatást váltják ki, de nem okoznak módosult tudatállapotot. Már van is négy olyan vegyület, amelyek állatkísérletek alapján nem okoznak hallucinációkat, viszont enyhítik a szorongás és a depresszió jeleit. Ezeket a vegyületeket hamarosan embereken is tesztelhetik, azonban még több ezer vegyület ismert, amelyekről szintén elképzelhető, hogy csak a pszichedelikumok klinikai szempontból hasznos hatásait utánozzák.
A pszichedelikumokban rejlő lehetőségek nagyon érdekesek, azonban egyelőre számos kérdés van a hatásmechanizmusukkal kapcsolatban, amit csak a tudományos módszertannal végzett kutatás segíthet megérteni.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány Agyi aktualitások rovatában jelent meg.
Források
Taking the tripping out of psychedelic medicine (nature.com)
How psychedelic drugs achieve their potent health benefits (nature.com)
