A pszichológia egyik legfontosabb kutatási iránya azt igyekszik feltárni, hogyan lehet a lehető leghatékonyabbá tenni a tanulást. Az elmúlt száz évben két tanulási stratégia bizonyult kimagaslóan hatásosnak, de ezeket egyelőre nem használják gyakran a tanulók. A két stratégia a tanulás szétosztása és az előhívás gyakorlása. Az lehet az oka, hogy máig nem használják ezeket a stratégiákat széles körben, hogy nem intuitívak, vagyis nem tűnik magától értetődőnek, hogy valóban segítik a tanulást. A tudományos eredmények viszont egyértelműen alátámasztják a két stratégia sikerét, ezért fontos, hogy minél többen ismerjék meg ezeket.
A modern technológiának köszönhetően az emberiség kollektív tudása szó szerint karnyújtásnyira van mindenki számára. A könnyű elérhetőség azonban önmagában nem elég az információ megtartása nélkül. A tanulásban ráadásul egyre inkább magukra vannak utalva a tanulók, hiszen már a koronavírus-járvány beköszönte előtt is folyamatosan növekedett az online kurzusokat hallgatók száma. A járvány teljesen általánossá tette ezt a tanulási formát és így egyre nagyobb szükség van arra, hogy megfelelő tanulási módokat használjon az ember. A tanulás szétosztása és az előhívás gyakorlása két olyan módszer, amelyek kiemelkedően hatékonynak bizonyultak az elmúlt száz év kutatásai szerint. A tanulás felosztásának lényege, hogy a tanulással töltött időszakok közé hosszabb vagy rövidebb szüneteket iktat az ember. Az előhívás gyakorlása során a tanuló megpróbálja előhívni a tanultakat, mintha vizsgahelyzetben lenne. Érdekes módon azonban ezeket a stratégiákat csak ritkán használják a különféle oktatási intézményekben, melynek legalább részben az az oka, hogy nem ismerik őket elegen.
A tanulás mérése
A tanulást akkor nevezhetjük hatékonynak, ha a tények megjegyzése mellett a tények összefüggéseit is átlátja a tanuló, illetve arra is képes, hogy új helyzetekben használja fel őket. A tények megjegyzése voltaképpen az első lépés a tanulás során, ezek átlátása, rendszerezése már több időt vesz igénybe. A tanulás mérésekor figyelembe kell venni e két szakasz különbségeit, ez elengedhetetlen, hogy pontos képet kaphassunk a tanulási folyamatról és arról, hogy bizonyos stratégiák hogyan befolyásolják a tanulás különböző szakaszait.
A mérések során a kutatók általában megkülönböztetik az ismeretek megtartását és az ismeretek átültetésére való képességet. Például a Pitagorász-tétel esetében az ismeretek megtartását az jelzi, hogy a tanuló tudja, egy derékszögű háromszögben a befogók négyzetének összege megegyezik az átfogó négyzetével. Az ismeretek átültetése akkor jöhet szóba, ha a hallgatónak például meg kell határoznia, hogy milyen hosszú létrára van szükség ahhoz, hogy egy ház oldalán elérje a második emeletet. Ennek a kiszámításához az előbb említett képletet kell használnia. Természetesen ez utóbbi már feltételezi, hogy a tanuló megjegyezte a Pitagorász-tételt, viszont ez még önmagában nem elég, hogy meg is tudjon oldani egy efféle feladatot. A tanulás mérése tehát az ismeretek megtartásán túl, ezen ismeretek általánosítását és felhasználását is magában foglalja. Ezeket a méréseket a legtöbbször iskolákban vagy más oktatási intézményekben végzik.
Szünetekkel érdemes tanulni
A tanulás szétosztása (spacing) néven emlegetett stratégia lényege a tanulás ütemezése. A maradandó ismeretek megszerzésének kulcsa, hogy a tanulók rendszeresen foglalkozzanak a tananyaggal és használják is az új ismereteket. Noha ez magától értetődőnek tűnik, a legtöbb ember úgy véli, hogy a tanulás időzítése nem sokat számít, a lényeg a ráfordított idő hossza. Ezt azonban számos tanulmány cáfolja meg, melyek azt mutatják, hogy a tanulást érdemes szakaszokra bontani és a szakaszok között szüneteket tartani. Ezt a hatást elsőként Herman Ebbinghaus mutatta ki, 1885-ben és azóta több száz tanulmány erősítette meg a létezését. Ezek a tanulmányok számos korcsoportban mutatták ki a szünetelés hatását (3-60 éves kísérleti személyek). A tanulmányok jellemzően két csoportot vizsgálnak, melyek közül az egyik egyhuzamban tölt el előre meghatározott időt a tanulással, míg a másik csoport ugyanennyi időn keresztül tanulhat, de több szakaszban.
Egy tanulmányban például 11-12 éves diákok tanulását mérték. A diákok matematikát tanultak, két csoportban. Mindkét csoport 12 példát oldott meg két témából, ám az egyik csoport tagjai ugyanazon a napon végezték el a feladatokat, míg a másik csoport naponta csak 4 példát oldott meg, hetente egyszer. A két csoport négy héttel később új példákat oldott meg a két témából. A szünetekkel tanuló csoport jobban teljesített a teszten és a csoport tagjai pontosabban is jósolták meg a saját teljesítményüket. Egy másik tanulmányban 5-7 éves gyerekek tanultak a táplálékláncokról. A kutatók három csoportot vizsgáltak, az egyik egy napon hallgatott meg 4 leckét, a másik két napon napi kettőt, a harmadik pedig négy napon napi egyet. Egy héttel később a harmadik csoport jelentősen jobban teljesített a teszten, mint a másik kettő. A tanulás szétosztásának hatása hosszan tart, amit olyan tanulmányok támasztanak alá, melyek akár egy évvel később tesztelték a tanulók tudását. A módszer ráadásul egyaránt segíti az ismeretek megtartását és általánosítását is.
Hogy mitől ilyen hatásos a tanulás szétosztása, az egyelőre nem teljesen világos. Talán a szünetek segítenek, hogy a tanulók újra teljes erőbedobással tudjanak figyelni a tanagyagra. Lehetséges, hogy az egyedi tanulási szakaszok segítik az emlékek előhívását. Illetve az is felmerült, hogy az emlékezeti konszolidáció, az emlékek megszilárdításának folyamata hozza az eredményességet.
Az előhívást kell gyakorolni
A másik leghatékonyabb tanulási stratégia az előhívás gyakorlása. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy az előhívás csupán a már jól megtanult ismeretek visszaidézését szolgálja, pedig számos tanulmány mutatja, hogy az előhívás gyakorlása jelentősen javítja az emlékezeti teljesítményt laboratóriumi és tantermi körülmények között egyaránt. Az előhívás gyakorlása történhet gyakorló tesztekkel, memóriakártyákkal, vagy például a felidézett információ leírásával, felmondásával. Mára több mint 200 tanulmány támasztja alá, hogy a felidézés gyakorlásának hatása, amit tesztelési hatásnak neveznek, az egyik legmegbízhatóbb eredmény az emlékezetkutatásban.
Az előhívás gyakorlását vizsgáló tanulmányok általában először egy ismeretanyagot mutatnak be a résztvevőknek. A résztvevők egy csoportja ezután újra elolvashatja a szöveget, vagy megnézheti a képeket, a másik csoport viszont megpróbálja felidézni a látottakat. Bizonyos idő elteltével tesztelik a két csoport ismereteit, és a teszteken jellemzően jobban teljesítenek azok, akik gyakorolták az előhívást. Egyes vizsgálatok szerint a tesztelési hatás akár 9 hónap elteltével is kimutatható és amikor a tanulóknak lehetőségük van leellenőrizni az előhívott ismereteket, akkor még hangsúlyosabb a hatás.
Az előhívás gyakorlása feltehetőleg azért segíti a tanulást, mert az előhívás során újabb egyedi emlék alakul ki az adott ismerettel kapcsolatban, ami megkönnyíti a konkrét információ későbbi előhívását. Érdekes módon a tesztelési hatás inkább az ismeretek megtartását vizsgáló tanulmányokban mutatkozik meg, míg az ismeretek általánosítását nem segíti egyértelműen.
A tanulás szétosztása és az előhívás gyakorlása tehát a két leghatékonyabb tanulási stratégia, melyek hatását tanulmányok százai támasztják alá. A jövő heti számban a két stratégia kombinálásával kapcsolatos ismeretek áttekintése mellett, a metakogníció jelentőségéről lesz szó. A metakogníció a saját gondolati folyamatok kiértékelését jelenti (gondolkodás a gondolkodásról), és úgy tűnik, jelentősen hozzájárul a sikeres tanuláshoz.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány 2022/39. számában jelent meg, az Agyi aktualitások rovatban.
Forrás
The science of effective learning with spacing and retrieval practice | Nature Reviews Psychology
