You are currently viewing Van különbség a valódi és a fiktív események emlékei között?

Van különbség a valódi és a fiktív események emlékei között?

Az epizodikus emlékezet központi az ember életében, hiszen ez a rendszer tárolja az események megélésére vonatkozó emlékeket. Ennek az emlékezeti rendszernek gazdag irodalma van, melynek a fókuszában az autobiografikus emlékek állnak, vagyis azok az epizodikus emlékek, amelyek az emberrel ténylegesen megtörtént élményekből képződnek. Az emlékezetkutatók eddig nem túl sokat foglalkoztak azokkal az epizodikus emlékekkel, melyek nem valódi élmények nyomán alakulnak ki, hanem a képzeletnek köszönhetően. Ha az ember elolvas egy könyvet, elképzeli a cselekményt és el is raktározza ezeket a képzeletbeli eseményeket. Mennyire különböznek az így kialakult emlékek a valódi élmény emlékeitől?

Az emlékezet elképesztően izgalmas jelenség, amit a kutatók számtalan módszerrel próbálnak megérteni. Az emlékezet tudományos vizsgálatának egyik kiemelkedő alakja, Eric Kandel, például a tengeri nyúlnak nevezett csiga egyik reflexes viselkedésének tapasztalatfüggő megváltozását tanulmányozva bukkant rá az emlékezet biológiai alapjára (hosszú távú potenciáció). Egy másik kiemelkedő alak, Sir Frederick Bartlett, ezzel szemben azt vizsgálta, hogyan befolyásolják az emberek emlékeit a világról alkotott elképzelései.

Indián meséktől az egyént definiáló emlékekig

Kandel és Bartlett is az emlékezetet vizsgálta, de módszereik nem is lehetnének különbözőbbek. A Bartlett által is képviselt pszichológiai irányzat az emberi emlékezet fenomenológiájára fókuszált, vagyis arra, hogy milyen átélni az emlékek felidézését és legfőképp, hogy mi idézhető fel. Bartlett egyik leghíresebb kísérletében a Szellemek háborúja című történet felidézését vizsgálta. A történet egy észak-amerikai indiántörzshöz köthető, és számos olyan elemet tartalmaz, amik a nyugati ember számára nehezen érthetők, vagy épp szokatlanok. Ennek egyik klasszikus példája, hogy a történet szerint hódokra vadászni indultak a folyóhoz az indiánok, de Bartlett kísérleti alanyainak többsége később halászatra emlékezett. A vizsgálat összességében azt mutatta, hogy az események felidézését nagyban befolyásolja a világról alkotott képünk, így a szokatlan részletek könnyen a jól ismert közhelyekkel helyettesítődhetnek be.

Érdekes módon Bartlett vizsgálata a fikcióról alkotott emlékek vizsgálatának tekinthető, hiszen azzal foglalkozott, hogyan emlékeznek a kísérleti résztvevők egy történetre. A XX. század derekán azonban az emberek már meglévő autobiografikus emlékeivel kezdtek foglalkozni az emlékezetet kutató pszichológusok. Fontos mozzanat volt az autobiografikus emlékezetet definiáló jellemzők meghatározása: az autobiografikus emlék az eredeti élmény újraélése, amihez arra van szükség, hogy az egyénben tudatosuljon egy korábbi tudatos állapot. Ez megkülönbözteti például a képzelettől, vagy az álmodástól, amelyek szintén tudatos élmények, de nem egy korábbi tudatos élményen alapulnak.

Az autobiografikus emlékek sajátosságainak vizsgálatára a kutatók kérdőíves módszereket fejlesztettek ki. Az emlékek csak az egyén számára elérhetők, így mindenki más az egyén beszámolójára kénytelen hagyatkozni, ha valamit szeretne megtudni ezekről. A kérdőíves módszerek lényege, hogy valamiféle keretet biztosít ezeknek a beszámolóknak, ami elősegíti az összehasonlításukat. Az emlék felidézését követően a kutatók arra kérik a kísérleti személyeket, hogy különböző szempontok szerint értékeljék a felidézett emléket. Például, hogy milyen gyakran gondolnak rá, vagy beszélnek róla, milyen vizuális részleteket tartalmaznak, mennyire élénk az újraélés érzése az emlék felidézésénél, mennyire tartják pontosnak az emléket, illetve hogy milyen érzelmi színezete van. Egyes kérdőívek az emlék személyes jelentőségét mérik fel. Például azt kell számszerűsíteni, hogy mennyire igazak az emlékre a következő állítások: “Úgy érzem, hogy ez az esemény az identitásom részét képezi”, “Ez az esemény alapjaiban határozza meg, ahogyan magamat és a világot szemlélem”, “Úgy érzem, hogy ez az esemény központi eleme az életem történetének”, “Ez az esemény befolyásolja, ahogyan a többi élményemet megélem”. Létezik olyan kérdőív is, amely az adott emlék funkcióját firtatja, ez a következő tételeket tartalmazza: “Ez az emlék befolyásolja a döntéseimet”, “Ez az emlék befolyásolja a kapcsolataimat más emberekkel”, “Ez az emlék segít abban, hogy megértsem magam”.

Miért hagynánk ki a fiktív történetek emlékeit?

Miután az autobiografikus emlékeket önálló jelenségként kezdték vizsgálni a kutatók, hamarosan megjelentek a képalkotó eljárások az agykutatásban. Az új eredmények megkérdőjelezték az autobiografikus emlékezet szigorú elválasztását más mentális folyamatoktól. Kiderült, hogy az autobiografikus emlékek felidézéséhez szükséges agyterületek szinte teljesen átfednek azokkal, melyek például a jövő elképzelését vagy az ábrándozást teszik lehetővé. Ráadásul Elizabeth Loftus klasszikus kísérletének köszönhetően az is világossá vált, hogy az autobiografikus emlékek nem feltétlenül alapulnak valóban átélt eseményeken. Loftus hamis emlékeket “ültetett” a kísérleti résztvevők fejébe, mely szerint gyermekkorukban elvesztek egy bevásárlóközpontban. A hamis emlék nem egy korábbi tudatos állapot tudatosulása, mégis megkülönböztethetetlen egy valódi autobiografikus emléktől.

Az embernek ráadásul olyan eseményekről is lehetnek élénk, epizodikus jellegű emlékei, melyek nem is vele történtek meg. Számos anekdotikus példa van erre, például amikor az ember szenvedélyes, élénk emlékként számol be egy olyan eseményről, mely a valóságban egy hozzá közel álló személlyel történt. Az emberek túlnyomó többsége rengeteg fikciót, sőt feltehetőleg egyre több fikciót fogyaszt. A regények, filmek, sorozatok, vagy akár videojátékok cselekménye jelentős emlékek formájában tárolódhat az ember memóriájában. Néhány vizsgálat korábban már kimutatta, hogy írott történetek olvasásakor olyan gazdag mentális modellek jönnek létre, amelyek nem különböznek lényegesen egy valóban átélt esemény térbeli vagy vizuális részletességétől.
Egy amerikai kutatócsoport arra vállalkozott, hogy a fiktív események emlékeinek jellemzőit hasonlítja össze valós emlékekkel. Miért is kellene elhanyagolni a fiktív történetekről raktározott emlékeket, amikor azok hasonló jelentőséggel bírhatnak, mint a saját élmények? A kutatók három vizsgálatot végeztek el, először online adatgyűjtéssel, majd laboratóriumi körülmények között kérdezték a résztvevőket emlékeikről.

A fiktív események emlékei nagyon hasonlítanak az életesemények emlékeihez

A kutatók a korábban említett kérdőíves módszereket használták, azzal a céllal, hogy kiderítsék van-e valamilyen alapvető különbség a valós és a fiktív eseményekről kialakult emlékek között. Az első vizsgálathoz online gyűjtöttek adatot. Arra kérték a résztvevőket, hogy idézzenek fel egy valós és egy fiktív eseményhez köthető emléket és írják le ezeket. Az emlékeket ezután a kérdőívek szempontjai szerint kellett értékelni: mennyire élénkek, részletesek, pontosak és milyen személyes jelentőségük van. Ebben a vizsgálatban nem találták számottevő különbséget az emlékek két típusa között a kutatók.

A következő vizsgálatot már a laboratóriumban végezték, mivel ez hosszabb időt vett igénybe, ami jelentősen lerontja az adatminőséget az online teszteknél. A résztvevők ezúttal szavak kapcsán idéztek fel emlékeket (pl. “Írj le egy valós és egy fiktív eseményt, ami a “virág” szóról eszedbe jut!”). Fontos különbség az előző kísérlethez képest, hogy szavakkal segítették az emlékek felidézését, ami korábbi vizsgálatok alapján sokkal változatosabb jellemzőjű emlékek felidézésével jár együtt (ha a kísérleti résztvevő saját belátására van bízva az emlék felidézése, akkor általában nagyobb jelentőségű emlékek kerülnek elő, így viszont akár olyan emlékek is felidéződhetnek, melyekkel régóta nem foglalkozott az ember). Ebben a vizsgálatban is az látszott, hogy nincs markáns különbség a két kategória között.

Végül a kutatók egy harmadik vizsgálatban gyermekkori és friss emlékek felidézését kérték a résztvevőktől. Ebben a vizsgálatban azt találták, hogy a fiktív események emlékei még akkor sem feltétlenül halványodnak el, ha gyermekkorból származnak, szemben a valós eseményekkel. Ezt annak tulajdonították a szerzők, hogy a fiktív eseményeket szinte bármikor teljesen azonos módon átélheti az ember, ha újra elolvassa az adott könyvet, vagy megnézi a filmet.

A kutatók abban bíznak, hogy a vizsgálat felkelti a tudományos közösség érdeklődését a fikció emlékezetben betöltött szerepével kapcsolatban. Ez több szempontból is előnyös lehet: néhány vizsgálat szerint a mentális egészség helyreállításában és megőrzésében is fontosak lehetnek a fiktív történetek (biblioterápia) és a tanulást is segíthetik a magukkal ragadó sztorik.

Források

https://www.nature.com/articles/s44159-021-00018-8

Vélemény, hozzászólás?