Van értelme oxitocinnal kezelni az autizmus spektrum zavart?

Az autizmus spektrum zavar egyik jellegzetes tünete, hogy a társas képességek jelentősen elmaradnak az átlagoshoz képest. Az utóbbi időben kiderült, hogy az oxitocin nevű vegyületnek fontos szerepe van az emlősök társas viselkedésében. Felmerült, hogy az oxitocin akár az autizmus spektrum zavar kezelésében is hasznos lehet: fokozhatja a társas tevékenységek iránti érdeklődést. Egy új klinikai tanulmány eredményei azonban nem támasztják alá ezt az elképzelést. A szakértőket nem lepte meg az eredmény, úgy gondolják, hogy az oxitocin önmagában nem segíthet, viselkedésterápiával párosítva lenne értelme használni.

Az oxitocin az utóbbi idők egyik legnagyobb durranása volt az agykutatásban, sokan úgy gondolták, hogy felfedezése forradalmasítani fogja az interperszonális kapcsolatokat. A XX. század elején Henry Hallett Dale izolálta a méh izomzatának összehúzódását okozó vegyületet, amit később oxitocinnak neveztek el (ez görögül nagyjából “gyors szülést” jelent). Hamarosan az oxitocin tejelválasztásra gyakorolt hatása is tisztázódott. A 20-as években az is kiderült, hogy az agyalapi mirigyből szabadul fel (a vazopresszin vagy antidiuretikus hormon társaságában). Az 50-es években Vincent du Vigneaud felfedezte, hogy az oxitocin kilenc aminosavból áll, majd hamarosan szintetizálta is a polipeptidet. A munkáért két évvel később, 1955-ben neki ítélték az Orvostudományi és Élettani Nobel-díjat.

Az elkövetkezendő időszakban a kutatók az oxitocin szaporodásban betöltött szerepére fókuszáltak, azonban a 90-es években az előtérbe került a központi idegrendszeri funkció. Kiderült ugyanis, hogy az oxitocin receptorok eloszlása jelentős különbséget mutat a monogám préri földipocok és egy nem monogám közeli rokon faj agyában. További vizsgálatok megerősítették a sejtést, hogy az oxitocinnak fontos szerepe van a társas kötődés kialakulásában. Ez a gondolat határozta meg az utóbbi néhány évtized oxitocinnal kapcsolatos vizsgálatait.

Nagyobb a füstje, mint a lángja?

Az oxitocin társas viselkedésre kifejtett hatását számos vizsgálat támasztotta alá, ami a köztudatban is nyomot hagyott: több szenzációhajhász név mellett, például a szerelem-hormonként is utaltak a vegyületre. Készültek olyan termékek, például orrspray-k, amik azzal kecsegtettek, hogy alapjaiban formálják át a párkeresést vagy az üzleti tárgyalásokat. Az oxitocin bármikor képes lehet a szorongó embert jó kedélyű, karizmatikus személlyé varázsolni. Ez az ígéret persze nem vált valóra.

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy ugyan az oxitocinnak valóban fontos szerepe van a társas viselkedésben, a kapcsolat kicsit komplikáltabb, mintsem hogy egy adag oxitocin rögtön a társaság lelkévé varázsolná az embert. Az oxitocin inkább a társas viselkedéssel kapcsolatos tanulásban fontos. A figyelmet a fontos társas jelzésekre irányítja és szerepe van a társas események megjegyzésében is, amik a későbbiekben befolyásolják a társas viselkedést. Ha az embernek pozitív társas élményben van része, akkor vágyni fog ezekre az élményekre. Ellenkező esetben éppenséggel kerülni fogja őket. Az oxitocin önmagában nem változtatja az embert társaságkedvelővé, abban az esetben lehet erre lehetőség, ha az oxitocin beadását pozitív társas élmények követik. A szakértők szerint az oxitocin használata épp ebből az okból kifolyólag nem volt sikeres eddig az autizmus spektrum zavar esetében sem.

Eljut egyáltalán az orrból az agyba az oxitocin?

Az oxitocin intranazális adagolása, vagyis az orrba való bejuttatása bevett szokássá vált a területen, pedig éles viták alakultak ki arról, hogy egyáltalán eljut-e így az agyba. A véráramba adott oxitocin csak kevéssé jut át a vér-agy gáton. Több vizsgálat eredménye is arra utal, hogy az orrba adott oxitocin viszont megjelenik az agy-gerincvelői folyadékban embereknél. Rágcsálókon végzett vizsgálatok szerint a szaglóidegen keresztül juthat az agyba a vegyület. Rágcsálóknál és makákóknál is sikerült kimutatni az orrba adott oxitocint az agyszövetben, embernél viszont nincs lehetőség ilyen jellegű vizsgálatokat végezni. Egyértelmű bizonyíték tehát még nincs, hogy az ember esetében az intranazális oxitocin biológiailag releváns mennyiségben jut be az agyba, azonban sok közvetett eredmény utal erre. A szakértők arra számítanak, hogy egy stabil, radioaktívan jelölt oxitocin-analóg pontot tehet a vita végére, egyelőre azonban még nem sikerült ilyet előállítani.

Nincs hatása az oxitocinnak a nagyszabású tanulmány szerint

A tavalyi év végén jelent meg az egyik legrangosabb orvosi szaklapban (The New England Journal of Medicine) egy tanulmány, amely az intranazális oxitocin hatását vizsgálta autizmus spektrum zavaros gyermekeknél. A vizsgálatban 277, 3-17 éves, autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyermek vett részt. A gyerekeket két csoportra osztották, melyek kor és beszédkészség szerint is ki voltak egyensúlyozva. Az egyik csoport oxitocint tartalmazó orrspray-t kapott, míg a másik placebot. A gyerekek legalább 24 héten keresztül napi kétszer használták az orrspray-t. A kimeneti változók kérdőívek voltak, melyek a szülők és a környezet bevonásával mérték fel a gyermek társas viselkedését.

Az eredmények szerint nem volt statisztikailag jelentős eltérés a két csoport között a kezelés után. Az intranazális oxitocin tehát nem befolyásolta az autizmus spektrum zavaros gyerekek társas viselkedését. Ez összhangban van egy japán kutatással, aminek az eredményeit egy évvel korábban publikálták. E vizsgálat szerint nem volt hatása az intranazális oxitocinnak az autizmus spektrum zavaros felnőttek társas viselkedésére.

El kell engedni az oxitocint?

A két tanulmány eredményeinek fényében talán az tűnik a logikus következő lépésnek, hogy felhagy a terület az oxitocin vizsgálatával és új szer, más eszköz után néz. A szakértők szerint azonban egyelőre nem szabad leírni az oxitocint. Egyrészt azért nem, mert egy olyan szerről van szó, ami a társas viselkedést, vagyis egy meglehetősen összetett idegrendszeri funkciót befolyásolhat. Az ilyen esetekben nem várhatók el olyan egyértelmű eredmények, mint például a vérnyomás gyógyszeres beállításánál. A társas viselkedés hátterében álló idegrendszeri folyamatok összetettsége miatt nem valószínű, hogy található egyetlen olyan pont, ahol a beavatkozás minden esetben a várt hatást idézi elő a viselkedésben.

A legfontosabb kritika azonban az új vizsgálatokkal szemben az, hogy mindkét esetben teljesen kontrollálatlan körülmények között használták az oxitocint. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az oxitocin önmagában nem fokozza a társaságra való igényt, a kapcsolódásra való hajlandóságot, hanem pusztán a társas szignálokra és helyzetekre fordított figyelmet fokozzák. Az oxitocint tehát olyan viselkedéses beavatkozásokkal kell párosítani, melyek kellemes társas élményeket eredményeznek. Az oxitocin így elősegítheti az agyban zajló tanulási folyamatok befolyásolása révén a proszociális viselkedést és végső soron javíthatja a társas képességeket. A szakértők tehát csak viselkedésterápiával egybekötve várnak eredményt az oxitocintól, ezzel a módszerrel kapcsolatban azonban nagyon bizakodóak. A viselkedésterápia önmagában is sokat segíthet az autizmus spektrum zavarral élőknek és az oxitocin talán még hatékonyabbá teheti.