A játék elsősorban a gyerekek mindennapjainak része, de a felnőttek sem feltétlenül idegenkednek tőle. Nem véletlen, játszani jó móka. A játék az állatvilág különböző képviselői között is megjelenik, az ízeltlábúaktól, a puhatestűeken át, az emlősökig számos rendszertani csoportban találunk rá példát. Egy ennyire elterjedt viselkedésformával kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés, vajon van valami előnye az egyedek számára a szórakozáson kívül?
A játék számtalan formát ölthet, csak a játszótársak képzelete szab határt a lehetőségeknek. Talán épp a játék sokszínűsége miatt kellett egészen a XX. századig várni arra, hogy a tudomány is elkezdjen komolyan foglalkozni a jelenséggel.
Elsőként a társadalomtudományok irányából alakult ki érdeklődés a játék iránt. Johan Huizinga, holland történész 1938-ban publikálta Homo Ludens című könyvét anyanyelvén, melyben a játék kulturális szerepét taglalja (a címben lévő “ludens” kifejezés latinul azt jelenti “játszani”). A könyv volt a ludológia, vagyis a játék társadalomtudományi vizsgálatának kiindulópontja. Ez az irányzat elsősorban azzal foglalkozik, hogy milyen módokon jelenik meg a játék az emberi kultúrában, hogyan alakulnak ki a játékok szabályai, milyen hatással vannak a játékok az emberekre és milyen szerepet töltenek be a játékok a kultúrában.
A játék pszichológiai vonatkozásai a 40-es években kerültek előtérbe. Ennek az volt az oka, hogy az akkoriban domináns pszichológiai megközelítés, a behaviorizmus számára a játék egy megmagyarázhatatlan paradox volt. A behavioristák minden viselkedéses jelenséget a túlélés és a fajfenntartás szolgálatában értelmeztek, és ebbe a képbe egyáltalán nem illett bele a játék. Miért pazarolja az energiáját egy állat játékra, amikor táplálékot is kereshetne?
A játék szabályos és élvezetes
A játéknak több típusát szokás elkülöníteni. Vannak szociális játékok, melyek központi motívuma, hogy több egyed együtt játssza őket. Ilyen például az elefántborjak birkózása. A lokomotív játékok lényege a mozgás. Jó példa rá a fiatal gazellák ugrándozása. Amennyiben a játékhoz valamilyen eszközt is használnak, akkor már objektummal való játékról beszélünk. A vidrák például kavicsokkal zsonglőrködnek. Vannak olyan játékok is, melyek az említett három csoport mindegyikének jegyeit magukon viselik, ilyen komplikált tevékenységeket azonban jellemzően csak az ember végez. Ilyen például a foci is, fontos, hogy többen játsszák, fontos benne a helyváltoztatás, illetve a játékszer is. Az utolsó kategória lényege, egy képzeletbeli helyzet eljátszása. Ezt mintha-játéknak nevezik, jó példa rá a papás-mamás, de akár az is, amikor a fiatal csimpánzok egy botot babusgatnak.
A játékok általában jól meghatározott szabályok szerint zajlanak. A különböző fajoknál megvan például a játékra való felhívás módja. A kutyák előre rakják a mellső lábaikat és lehajolnak, a csimpánzok és a gorillák pedig a fogsoruk kivillantásával hívják játszani társaikat. A fiatal elefántok az ormányukkal érintik meg a társuk homlokát, így tudatják vele, hogy “birkózni” akarnak. A játék tehát az állatvilágban is kifinomult szabályok szerint zajlik, melyek garantálják a felek biztonságát.
A játék felkészít az életre?
A játék sokszínűségében a legfontosabb közös pont az, hogy (ha minden jól megy), a játszó felek élvezik a játékot. De vajon csak ennyi a játék lényege? A szakértők számos elképzelést fogalmaztak meg a játék jelentőségével kapcsolatban.
Ezek között a legkézenfekvőbb talán az, mely szerint a játék a valós élethelyzetekre készít fel. A játszás lehetőséget ad arra, hogy a játékosok biztonságos körülmények között kísérletezzenek olyan cselekedetekkel, amelyek később éles helyzetekben is hasznukra lehetnek. A kutyafélék kölykei például az egymással való viaskodás során sajátítják el azokat a fogásokat, amelyekkel később talán egy dominanciaharcot dönthetnek el a javukra.
Érdekes módon a játékosság terén az embereknél és az állatoknál is nagymértékű egyéni különbségek vannak. Ez alapján felmerült, hogy ha a játék valóban az életre készít fel, akkor azok az egyedek, akik többet játszanak, talán jobban teljesítenek valamilyen területen a felnőtt életük során. Számos tanulmány igyekezett elbírálni ezt a feltevést, azonban egyelőre nem igazán van, ami támogatta volna. Macskák esetében például kiderült, hogy a több cicajátékkal felnövő egyedek nem kiemelkedően sikeresek a vadászatban. Egy másik tanulmány arra mutatott rá, hogy a különösen játékos szurikáták nem sikeresebbek a territoriális harcokban, mint kevésbé játékos társaik. Egy 2020-as tanulmány szerint egy ázsiai vidrafaj állatkertben felnőtt egyedeinél nem befolyásolta az ügyességet, hogy mennyit zsonglőrködtek kövekkel. A fejlődéspszichológiai kutatások szintén nem találtak bizonyítékot arra, hogy a játéknak hosszútávú hatásai lennének az ember kreativitására, intelligenciájára vagy érzelmi életére.
Elképzelhető azonban, hogy a játék hatása nem extra képességekben nyilvánul meg, hanem egyszerűen csak lehetővé teszi a normális funkcionálást. Eszerint tehát nem a sokat játszó egyedek lesznek kiemelkedő képességűek, hanem az egyáltalán nem játszó egyedeknél lépnek fel súlyos deficitek. Ezt a gondolatot támasztja alá egy tanulmány, mely szerint a játéktól megvont patkányok társas viselkedése zavart szenved, agyukban pedig markáns strukturális elváltozások figyelhetők meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy a játéktól megvont állatok tulajdonképpen a fiatal fajtársak társaságától voltak megvonva, így nem állítható, hogy pusztán a játék hiánya okozta az elváltozásokat. Mindenesetre az elképzelés, miszerint a játék a valós élethelyzetekre készít fel, továbbra is általánosan elfogadott, akármennyire is nehezen alátámasztható.
A játék az újdonságkeresés mellékterméke?
Egy másik elképzelés szerint a játék egyszerűen az újdonság keresésére való hajlamnak köszönhető jelenség. Az újdonságkeresés központi jelentőségű számos élőlény túlélése szempontjából, hiszen ez veszi rá az állatokat, hogy idegen tájakat járjanak be, ahol esetleg élelmet vagy menedéket találnak. Ha a játék az újdonságkeresés mellékterméke, akkor azokban az esetekben kellene megjelennie, amikor az adott faj egyedei megengedhetik maguknak, hogy szórakozással töltsék az idejüket. Például a fiatal emlősök táplálékát az anyjuk biztosítja, így ők nyugodtan játszhatnak. A vadon élő polipokat nem gyakran látták még játszani a szakértők, feltehetőleg kitölti az idejüket a táplálékkeresés és a ragadozók elől való menekülés. A fogságban tartott polipok viszont szinte bármilyen tárggyal képesek hosszasan eljátszani, ezek az egyedek nem küzdenek állandóan a túlélésért.
A játék összehozza a fajtársakat?
Végül az is felmerült, hogy a játék szerepe a társas kapcsolatok erősítése. Az együtt játszó gyerekek között akár életre szóló barátságok köttetnek. Általában jellemző, hogy a komplikált társas életet élő állatok játszanak együtt. Ezeknél a fajoknál már a játék közösségformáló erejét is megfigyelték. Caitlin O’Connell a Harvard Egyetem viselkedéses ökológusa egy elefántcsordát követett a 2010-es évektől. A csorda két rivális nősténye közötti feszültség 2012-ra addig fokozódott, hogy az egyik nőstény és annak felnőtt lánya a borjaikkal együtt leszakadtak a fő csordától. Éveken keresztül elkerülték egymást a csoportok, azonban 2016-ban a leszakadt csoport nősténye egy új borjúnak adott életet. Ez a fiatal elefánt elképesztően játékosnak bizonyult. Míg idősebb testvéreit eltántorította a rivális csorda nőstényeinek ellenségessége, addig ez a borjú nem sokat foglalkozott velük és a másik csorda borjaival is önfeledt játékba merült. Ez odáig vezetett, hogy a kisebb csorda tagjai kénytelenek voltak a másik csoporthoz csapódni a fiatal borjú miatt. A játékos kiselefánt tehát újra összehozta a szétszakadt csordát.
A játék szerepe egyelőre nem tisztázott, ám a fent említett elképzelések akár mind igazak lehetnek. A játék talán tényleg a kifinomult viselkedés egy mellékterméke, ami segíthet a hasznos készségek fejlesztésében és elmélyíti a társas kapcsolatokat. De ha a játék lényege pusztán az, hogy jól szórakozva teljen az idő, talán akkor is megéri játszani.
Ez a cikkem az Élet és Tudomány 2021/35. számában, az Agyi aktualitások rovatban jelent meg.
