You are currently viewing Az iskolai erőszak pszichológiája

Az iskolai erőszak pszichológiája

Az iskolai élet tele van mindennapos megpróbáltatásokkal a gyerekek életében. Nem csupán a házi feladatokkal, felelésekkel és dolgozatokkal kell megküzdeni minden nap, hanem a társas élet újabb és újabb kihívásaival is. A tanulók naponta csatákat vívnak meg csoportbeli pozíciójuk megtartásáért vagy javításáért, ami kihat az osztály csoportdinamikájára és a tanulásra, ezért pszichológiai szemszögből igen fontos megnézni, mi zajlik az osztályteremben a tanórákon túl. Ebben a cikkben az iskolai erőszak és a bullying, vagy mobbing témakörét vitatjuk meg.

Az iskolai erőszak valamilyen agresszióból táplálkozik, amely, ha negatív tartalmú, akkor diszfunkcionálisan hat az iskola belső világára. Az agresszió sokféleképpen csoportosítható. Ha az etológiai felosztást nézzük, akkor témánk szempontjából az agresszió következő fajtái relevánsak: rangsorral kapcsolatos agresszió, frusztrációs agresszió, explorációs agresszió (új csoportba való kerüléskor lép fel, amikor az egyén minél jobb pozícióra törekszik a hierarchiában), csoportos agresszió. Pedagógiai értelemben az agresszió lehet szituatív, azaz konkrét helyzet szülte agresszió, valamint időben elhúzódó, ismétlődő agresszió. Ez utóbbira szokás használni iskolai értelemben a bullying, munkahelyi kontextusban pedig a mobbing szót. A témával Németországban az 1990-es évek végén sokat foglalkozó pedagógus Karl E. Dambach volt, aki elsők között foglalkozott a mobbing iskolai megnyilvánulásával, azonban, ami a terminológiát illeti, ő ezt is mobbingnak, vagy pszichoterrornak nevezi (mob = csőcselék, nagyszámú fegyelmezetlen ember). A hazai szakirodalomban korlátozottan van jelen a bullying témaköre, pedig a magyarországi tanulók 36%-a érintett lehet valamilyen formájában.

Fontos megjegyezni, hogy a már említett szituatív agresszió nem bullying. Szituatív agresszió akkor lép fel, amikor egy tanuló vagy tanulócsoport egy adott helyzetben nem tud úrrá lenni indulatain, ezért átmenetileg hevesen reagál a helyzetre. Az agresszió indokai külső szemlélő számára nem mindig érthetőek, az érintettek azonban a megnyilvánulás pillanatában elveszítik ítélőképességüket. Az időben elhúzódó agresszió más jellegű. A bullying olyan tanulók közötti erőszak, amely ismételt; megnyilvánulási formáit tekintve pedig lehet fizikai vagy verbális összecsapás, testi-lelki gyötrés, szekálás, sőt akár kirekesztés is, manapság pedig ez még az iskola falain túl, a virtuális világban is folytatódhat, ahol a gyerekek még védtelenebbek a sértésekkel szemben (ún. „cyberbullying”). A pszichoterror tehát hosszú ideig tart, és ugyanazzal a személlyel szemben gyakorolják.

A bullying során a felgyülemlett feszültséget, frusztrációt kívánják feloldani az áldozat szekálásán keresztül. Milyen feszültségről beszélhetünk itt? Könnyen belátható, hogy a gyerekek számára az iskola nem csak az oktatásról szól. Új osztály létrejöttekor a tanulók legfőbb motivációja, hogy a hierarchiában minél jobb pozíciót foglaljanak el. Dambach nyomán három sematikus csoportot különíthetünk el az osztályban: a csoportvezető(k), a követők és a kívülálló(k). A csoportvezetők azok, akik megszabják a normákat, a kívülállók a tréfa és az agresszió céltáblái, a követők pedig a „tömeg”, akiknek megvan a saját, külön rangsoruk. Ezen analógia alapján az osztályban vannak peremre szorult diákok, és amint támadási felületet nyújtanak valamilyen pejoratív (a csoportvezetők normájához képest), vagy annak vélt tulajdonságukkal, cselekedetükkel, lecsapnak rájuk. Ők lesznek a bullying áldozatok, akiknek rendszeresen át kell élniük a megaláztatás különböző formáit.

A csoportvezetők és az áldozatok mellett nem hanyagolhatóak el a követők, akik ugyan nem feltétlenül gyakorolnak pszichoterrort az áldozattal szemben, viszont nem is szolidarítanak vele, hanem közbeavatkozás nélkül hagyják megtörténni a testi vagy lelki bántalmazást. A kívülálló számára érthetetlen társai viselkedése, éretlennek tartja őket, és próbál szövetségest keresni maga mellé, például a tanár személyében. Az áldozatok egyik fajtája a gyanakvó, aki folyamatosan rosszindulatot feltételez mások hozzáállásában, hiszen sok negatív tapasztalatot hoz magával, a másik pedig a dicsekvő, aki arra törekszik, hogy jobb színben tűnjön fel társai előtt, ezért hőstettekre, különleges, nagy értékű tulajdonra hívja fel a figyelmet. Az áldozat egy idő után menekülni kezd a csoportból, amely kezdődhet a lógásnál, és elfajulhat akár vélt vagy valós betegségekig, neurotikus zavarokig.

A bullying tehát egy olyan szelep, amin keresztül az agressziót próbálják levezetni a csoporttagok. A csoportvezetők a maguknak be nem vallott indíttatásaikat kivetítik az áldozatokra. A bullying során önértékelési zavar jön létre, hiszen a kívülálló megalázásával a többiek többre értékelik magukat, például erősebbnek, kompetensebbnek vagy népszerűbbnek tartják magukat – vagy az áldozat őket. Az agresszió levezetése általában a kisebbségeken történik meg, azaz a valamilyen okból kiközösített áldozaton, aki ezáltal sebezhető. Az agresszor átmenetileg megkönnyebbül, mert kiélte rombolási kényszerét. Ez a „szelep” azonban nem alkalmas az agresszió igazi levezetésére, hiszen a cselekménnyel a kiváltó okok nem szűnnek meg, ezért a bántalmazás újra és újra megismétlődik.

A bullying csökkentésért rengeteget tehet a pedagógus és az iskolapszichológus, akik különböző, csoportdinamikát javító tevékenységekkel és programokkal gyakran célozzák meg a megelőzést és a bullying mérséklését is.

Források:

Dambach, K. E. (1998). Pszichoterror (mobbing) az iskolában. München-Basel: Ernst Reinhardt Verlag.

Jármi, É. (2017). Az Enable Antibullying program. Előadás az Iskolapszichológusok Tájékoztató Fórumán. Budapest, 2017. május 10.

M. Nádasi, M. (2006). Agresszió az iskolában. In E. Golnhofer (Szerk.), Az iskolák belső világa. Budapest: Bölcsész Konzorcium.

Vélemény, hozzászólás?