A korai fejlődésünk során szinte csak tanulunk – nincs ez másképp az érzelmeinkkel sem. Ahogy egy gyermek cseperedik, egyre differenciáltabb érzelmeket tud megélni. Ezeket a belső állapotait gondozói segítségével tanulja meg címkézni és megérteni, aki visszatükrözi és megnevezi számára a gyermek által közvetített emocionális állapotokat. Így, amikor egy gyermek sír, de még preverbális korban van, azaz nincsenek nyelvi eszközei kifejezni, hogy éhes vagy fáradt, a gondozója segít ezt megélni azáltal, hogy reagál rá, kimondja, hogy „biztosan elfáradtál és megéheztél”. Ezeknek a kölcsönös interakcióknak köszönhetően a gyermek képes lesz egyre inkább érteni és megnevezni, mit érez, belső érzelemvilágát egyre árnyaltabban látni. Ez nemcsak az érzelemszabályozás kialakulása miatt elengedhetetlen, hanem így tud az utód biztonságosan kötődni a gondozójához. A gyenge érzelemszabályozás és a bizonytalan kötődés számtalan különböző kimenetellel és következménnyel járhat, melyek közül most egyet tekintünk át – az alexitímiát.
Az „alexitímia” görög eredetű szó, melynek jelentése, hogy „nincs szó az érzelmekre”. Mindez jól szemlélteti a lényegét is: az alexitímiás betegek nem tudják jól beazonosítani saját érzelmeiket, nem tudnak róluk beszélni, emiatt nem is tudják megosztani azokat másokkal. Itt tehát nem az érzelmi jellegű konfliktusok elfojtásáról van szó, hanem a saját érzéseiknek felismerésének hiányáról. Az alexitímiával együtt jár a képzelőerő szegényessége és az, hogy a belső tapasztalatokra irányuló fókusz helyett a külső események és tárgyak leírása köti le. Mindezek mellett fontos jellemzője az is, hogy az alexitímiás személyeknek nehézséget okoz az, hogy az érzelmet megkülönböztessék attól a testi reakciótól, amit maga az érzelem kelt. Erre egy jó példa lehet, amikor valaki azt mondja, fáj a gyomra, miközben valójában ennek az oka nem a táplálkozásában keresendő, hanem valamilyen érzelmi állapotában, például izgulásban vagy szorongásban valamilyen stresszkeltő esemény során. Fontos azonban, hogy attól függetlenül, hogy ilyen módon nem tudatosulnak érzelmeik, az érzelmi ingerek viselkedésükre hatással lehetnek – azaz, a pszichológia nyelvére lefordítva, a kogníció szintjén nem jelennek meg az emóciók, de viselkedéses választ kiváltanak. Ez azt is jelenti, hogy a tudatosulás hiányában kevesebb befolyásuk van saját viselkedésük felett, s ezáltal ki vannak szolgáltatva az érzéseiknek. Mivel azonban a testi aktivációs szint növekedését átélik, csak címkézni nem tudják azt, jelentősen megnövekedhet a feszültséggel teli állapotok mértéke, sérülékennyé téve ezzel a személyt különböző betegségekre.
Az alexitímia alapvetően bármely érzelemmel kapcsolatban kihívást okoz, az érzelemfeldolgozás hiányosságaival is együtt jár és mások érzelmi állapotainak felismerését is gátolja. A személyiségjellemzők közül összefüggésbe hozták az érzelmi instabilitás jelenlétével és az asszertivitás hiányával. Kialakulásának oka a fenti gondolatmenet alapján sokszor a bizonytalan kötődésre vezethető vissza, de kapcsolatot találtak az anyai alexitímiával is. Későbbi kutatások arra is fényt derítettek, hogy ugyan gyakran személyiségjellemzőként jelenik meg, olykor azonban egy átmeneti reakció is lehet. Elsődleges alexitímiának nevezik, amikor vonásszinten jellemző a személyre, másodlagos alexitímiának pedig akkor, amikor egy helyzetre átmeneti válaszként jelenik meg. Utóbbi esetben elképzelhető tehát, hogy valamilyen fájdalmas érzelemre alexitímiával reagál a személy, amely rövid időre egy védekező mechanizmusként szolgál számára, amikor még nehezére esik szembesülni az eseményekkel. Az énerő erősödésével azonban ez az átmeneti állapot megszűnik, és a személy egyre inkább képessé válik az érzelmi teherrel való megküzdésre.
Összességében tehát látható, hogy a stabil kötődés kialakítása és a kisgyermek érzelmeinek tartalmazása és visszatükrözése alapvető jelentőségű annak érdekében, hogy a felnövekvő egyén minél kevésbé legyen sérülékeny különböző zavarokra és betegségekre.
Forrás:
Rigó A. (2021). A klinikai egészségpszichológia c. kurzusának egyik előadása. ELTE.
