A multifinalitás elve alapján egy adott tényező számtalan különböző kimenetellel járhat a rizikó- és védőfaktorok függvényében, így valamilyen traumatikus esemény az egyénekre egészen eltérő hatással is lehet. A trauma köré a pszichológia irodalmában egy sor kifejezés kapcsolódik, melyeknek egy részét igyekszik csokorba szedni az alábbi írás.
A PTSD, azaz a poszttraumás stressz zavar egy sokak által ismert kórkép, ám nem az egyetlen, ami traumát követően kialakulhat. Vajon milyen személyiségek bizonyulnak sérülékenynek a traumatikus hatásokra, azaz milyen a pretraumás egyén? A vizsgálatok általában olyan személyiségvonásokkal hozzák ezt összefüggésbe, mint az introverzió vagy az érzelmi labilitás és olyan kórképekkel, mint a depresszív és szorongásos zavarok. A negatív érzelmi világ mellett pszichofiziológiai reaktibilitás is megfigyelhető, például ijesztő inger hatására fokozott bőrválasz vagy megemelkedett szívritmus.
Peritraumás periódusnak nevezik a traumatikus esemény bekövetkeztének időszakát és a közvetlenül azt követő időt. Ekkor valamilyen fájdalmas esemény történik, például egy kisgyermek megbetegedése, mely után megkezdődik a kezelése. Ez az időszak kiemelt jelentőségű a későbbi lefutás szempontjából, mert a peritraumás periódusban mutatott kogníció és megküzdési viselkedés döntő lehet abban, hogy a poszttraumás időszakban milyen tüneteket mutat. A példánál maradva, egy gyermek esetében fontos lehet, hogy a szülei milyen megküzdési stílust alkalmaznak, hogyan állnak a nehézségekhez és milyen megoldási módokat alkalmaznak, mert ez meghatározhatja az ő viselkedésmintázatát már a peritraumás időszakban is.
A DSM-5 meghatározása alapján a PTSD-ben szenvedő személy olyan eseményt élt át, vagy volt tanúja annak, amelyben haláleset, súlyos sérülés vagy a testi épség veszélyeztetése következett be, ami az egyénben félelmet, tehetetlenséget és rémületet kelt. Ezek a betegek valamilyen erőszakos vagy lesújtó eseményt tapasztaltak, például szexuális erőszakot, fizikai bántalmazást, háborús küzdelmeket, természeti katasztrófát stb. A PTSD-ben szenvedő személyek ezt a traumát később legalább egy hónapon át újra és újra átélik, kínzó gondolatok vagy rémálmok formájában. Ezek számukra valóságosként tűnnek fel, ezért igyekeznek elkerülni gondolatokat, helyeket, vagy bármit, ami emlékeztetné az egyént a fájdalmas eseményre, ennek ellenére a fájdalmas emlékek gyakran betörnek a tudatukba. Ha a tünetek egy hónapon belül jelentkeznek, akkor akut stressz szindrómát diagnosztizálnak, míg, ha egy hónap után lépnek fel, poszttraumás stressz zavar. A poszttraumás stressz zavar időbeli lefolyása alapján lehet akut (ha 1-3 hónapig áll fenn) és krónikus (ha 3 hónapnál tovább). Késleltetett PTSD-ről beszélünk, ha az első tünetek 6 hónap után jelentkeznek. Ha jelen vannak PTSD tünetek, de nem merítik ki a diagnózist, azt poszttraumás stressz tüneteknek (PTSS) nevezik. A komplex PTSD fogalmát J. Herman vezette be, melynek hátterében hosszantartó, ismétlődő, krónikus traumatizáció áll, mint például háború vagy gyakori és újra és újra megélt családon belüli bántalmazás.
A traumatikus élmények azonban nem mindig okoznak negatív kimenetelt. A kilencvenes évek közepén alkották meg a poszttraumás növekedés koncepcióját, melynek lényege az a megfigyelés, hogy a személy valamilyen pozitív változást tapasztal önmagában annak eredményeképp, hogy valamilyen nagy kihívást okozó életeseménnyel sikeresen meg tudott küzdeni.
Láthatjuk tehát, hogy még a negatív életesemények is hathatnak többfeléképp. A fent leírt jelenségek a szakembereknek egyben intervenciós pontokat is jelölhetnek: Hogyan fejlesszük a személyiséget a pretrauma időszakában? Hogyan segítsük a megküzdést a peritraumás periódusban? Milyen lefolyású és súlyosságú a poszttraumás stressz zavar? Mit tehetünk azért, hogy az egyén a trauma után poszttraumás növekedést élhessen meg? Ezen kérdéseken való gondolkodás a pszichológusi munka fontos része.
Források:
American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and statistical manual of mental disorders. Fifth edition. American Psychiatric Publishing.
Herman, J. L. (1992). Complex PTSD: A syndrome in survivors of prolonged and repeated trauma. Journal of Traumatic Stress, 5(3), 377-391.
Kichline, T., Kassam-Adams, N., Weiss, D., Herbers, J. E., & Marsac, M. L. (2017). Parent peri-trauma posttraumatic stress symptoms, appraisals, and coaching of avoidant coping: A multi-method approach. Journal of Child and Family Studies, 26(10), 2879-2888.
Orr, S. P., Lasko, N. B., Macklin, M. L., Pineles, S. L., Chang, Y., & Pitman, R. K. (2012). Predicting post-trauma stress symptoms from pre-trauma psychophysiologic reactivity, personality traits and measures of psychopathology. Biology of Mood & Anxiety Disorders, 2(1), 1-12.
Wortman, C. B. (2004). Posttraumatic growth: Progress and problems. Psychological Inquiry, 15(1), 81-90.
